A holnap Európája. A Román Rádió által magyar nyelven készített Euranet Plus podcast.

3. A holnap Európája – Tudjuk-e kezelni az éghajlatváltozás hatását az egészségünkre?


Listen Later

Az EURANET PLUS hálózat A holnap Európája című podcast-sorozatának mostani részében nem fogunk egyértelmű választ adni a címben feltett kérdésre, hanem keressük azokat a tényezőket, amelyek a legnagyobb gondot jelentik már most, illetve várhatóan a közeljövőben, illetve azokat az intézkedéseket, amelyeket országos vagy EU-s szinten meg lehet hozni a káros hatások csökkentésére.

Először Bartók Blanka klímakutatóval beszélget Sebők Tímea, a Kolozsvári Rádió munkatársa. A kolozsvári BBTE kutatóját idén az Éghajlatváltozás Kormányközi Testület, az IPCC közreműködői közé választották, aktívan részt fog venni a jelentések kidolgozásában. Beszélgetésünkben érintjük a Romániában már jelenleg is érezhető hatásait a klímaváltozásnak, az egészségügyre vonatkozó javaslatok megjelenését a hivatalos tanulmányokban, valamint az alkalmazkodás kérdését is.

A beszélgetés második részében leszűkítjük az éghajlatváltozás témáját a mezőgazdaságra, hiszen az élelmiszer megtermelése kulcskérdés minden szempontból, egészségünk függ a minőségétől, az agrártevékenységek pedig egyszerre okozói és elszenvedői a klímaváltozásnak. Ezzel kapcsolatban Vincze Loránt romániai magyar EP-képviselőt kérdeztük.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

A holnap Európája. A Román Rádió által magyar nyelven készített Euranet Plus podcast.By aholnapeuropaja