Megoldokk

Alanyi jogon kötelező nagyon jól lenni a bőrünkben ~ Mártonffy Zsuzsa, Örökbe.hu


Listen Later

Beszélgetés megoldásokról Mártonffy Zsuzsával, az örökbefogadás témáját minden oldalról körbejáró Örökbe.hu blog alapítójával. Ez a Megoldokk ~ Dokksztorik 1. adása Imre-Kandó Eszter újságírótól.


🔆 Zsuzsa szülőként lett örökbefogadó szülő, újságíróként blogger, mára szakértő. Programokat, tanfolyamokat vezet örökbefogadóknak, örökbefogadásra készülőknek, könyvei pedig azoknak is tanulságosak, akik más úton haladnak. A megoldásokban is otthonosan mozog, sok más mellett hisz abban, és ezekről is szó lesz a podcastban:


~ hogy jó célokat kell kitűznünk, 

~ hogy szülőként az is dolgunk, hogy jól legyünk, 

~ és a legnehezebb időszakokban a mindennapok apró, jó eseményeinek rögzítése szerinte segít abban, hogy ne süllyedjünk túl mélyre. 


Érdekesség, hogy Zsuzsa örökbefogadós szerzői-szervezői munkája éppen akkor ívelt fel, amikor családjával külföldre költöztek - erről is mesél a podcastban. Meg arról is, hogy van három (más számítás szerint) négy egyetemi diplomája, de a matematikai tanári szak államvizsgáján csak a harmadikra ment át, amin el is szokott gondolkodni, hogy tényleg kellett-e neki, megérte-e.


Mártonffy Zsuzsát a Megoldokk honlapján még alaposabban bemutatom, plusz kérdésekre is itt olvashatod a válaszait. Továbbá minden, a műsorhoz tartozó linket, illetve a podcast teljes leiratát is itt találod meg: www.megoldokk.hu/martonffy-zsuzsa-orokbe-dokksztorik-podcast-megoldasok

 

Mártonffy Zsuzsa honlapja: https://orokbe.hu/ 

Megoldokk honlap: https://www.megoldokk.hu/ 

 

⚓️ A jövőben is velem tartanál?


Iratkozz fel a hírlevelemre, és ha mindig mindent teljes terjedelmében szeretnél olvasni, válaszd az előfizetést.


Másképp (is) támogatnál? 


Lehetőséged van egyszeri támogatásra is: https://www.buymeacoffee.com/megoldokk

Kattints a linkre, vásárolj egy (vagy akár több) kompjegyet, és kész. A fizetés a Stripe biztonságos rendszerén keresztül történik.  

Ha emellett döntesz, ezt is nagyon köszönöm. 


Véleményedet, ötletedet a [email protected] címre várom.


🌊 A Megoldokk fent van a közösségi oldalakon is, kövess be ott is! 


Instagram: https://www.instagram.com/megoldokk


Facebook: https://www.facebook.com/megoldokk

 

LinkedIn: https://www.linkedin.com/company/megoldokk


Twitter: https://twitter.com/megoldokk


YouTube: https://www.youtube.com/@Megoldokk  


Köszönöm, hogy itt vagy. Jó hallgatást, jó szelet!

Imre-Kandó Eszter

Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

MegoldokkBy Eszter Imre-Kandó