Portfolio

Utolérte Trumpot Biden átka – Az ukrajnai béke sem mentené meg a Fehér Ház urát?


Listen Later

Miközben a külpolitikai fronton jelentős fordulatoknak lehettünk szemtanúi – elsősorban az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalások terén – az amerikai belpolitika szintén egymás után szállította az izgalmakat az utóbbi hetekben. Alig ért véget a valaha volt leghosszabb kormányzati leállás, máris más uralta a címlapokat Egyesült Államok-szerte: a Jeffrey Epstein-botrányban újabb iratokat közöltek, és Donald Trump erőfeszítései ellenére továbbiak láthatnak napvilágot. Azon kívül, hogy Epstein kapcsán több pálfordulást bemutatott, Trump más meglepetésekkel is szolgált: múlt héten a Fehér Házban fogadta New York megválasztott polgármesterét, a szocialista Zohran Mamdanit, a heves indulatokra számító sajtó kérdéseire pedig rendkívül kedélyes hangulatban válaszoltak. Az elnök pártját ugyanakkor baljós jelek veszik körül: a legutóbbi választások és a közvélemény-kutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy lemorzsolódóban vannak azon pártfüggetlen, fiatal és latino szavazói, akiknek tavalyi győzelmét köszönheti. Mi több, a trumpista MAGA-tábor is zúgolódik az elégedetlenségtől, és nemcsak a külpolitikai törésvonalak mentén, mint például Izrael támogatása vagy Venezuela esetleges megtámadása. A viszály odáig fajult, hogy Trump egykori hű szövetségese, Marjorie Taylor Greene bejelentette lemondását.

Minderról szó esett a Portfolio külpolitikai videós podcastje, a Global Insight legújabb epizódjában, melyben Szabó Ákos, a Portfolio Globál rovatának elemzője volt a vendégünk.

See omnystudio.com/listener for privacy information.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

PortfolioBy Portfolio


More shows like Portfolio

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

23 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

2 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners

Concorde Podcast by Concorde

Concorde Podcast

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

8 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

4 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

Portfolio Business by Portfolio Podcast Lab

Portfolio Business

0 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners