A XX. századig ismeretlen volt a zsidó-keresztény civilizáció és kultúra fogalma, ugyanis a zsidóság és a kereszténység között teológiai, társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai ellentét feszült.
Mára azonban – elsősorban neoprotestáns és filoszemita körökben – általános lett az erre való hivatkozás, amivel viszont nem minden keresztény ért egyet. Sokak szerint paradoxon zsidó-keresztény civilizációról beszélni, ugyanis a zsidók nem fogadták el Jézus Krisztust megváltójuknak, és szerintük az Újszövetség nem tartozik a szent iratok közé.
Ez a kérdés volt a téma a Jelen Podcast legújabb adásában, ahol Megyeri Jonatán zsidó rabbi és Szász Péter katolikus hitvédő vitáztak egymással a zsidó-keresztény civilizáció és kultúra fogalmáról, valamint arról, hogy egyáltalán helytálló-e használni ezt a kifejezést.