wopcast

001 - Tombor Zoltán (2021.04.04)


Listen Later

Fogadjátok szeretettel a wopcast első adását! A műsorban inspiráló, izgalmas és tanulságos történeteket hallhattok majd főleg fotográfusoktól, ez azonban ne tévesszen meg titeket: a podcast első sorban az életről fog szólni. Erről az elképesztő kalandról, amelyet senki nem érthet meg igazán, mégis, minden egyes történet közelebb visz bennünket ahhoz, hogy megsejtsünk valamit a lényegéből.

Első vendégem Tombor Zoltán, egy nemzetközileg elismert fotográfus, aki egy olyan karrierrel büszkélkedhet, amiről sokan csak álmodnak Magyarországon. Divatfotósként pályafutását Budapesten kezdte, igazi hírnévre azonban Milánóban, majd később New Yorkban, a divat világvárosaiban tett szert.  Editorial munkái olyan magazinokban jelentek meg, mint a Vogue, a Harper's Bazaar, a Time, a New York Times vagy a Kinfolk, képeit pedig számos galériában és intézményben állították ki szerte a világon, többek között Budapesten, Londonban, Párizsban, Milánóban, Rómában, Stuttgartban es Tokióban is. 
Nemrég feleségével hazaköltöztek Magyarországra, ezért is készülhetett el élőben ez az interjú. Beszélgettünk többek között a sikerről, a szerencséről, a New Yorki mindennapokról és arról is, miért jó mindenhol, de a legjobb otthon.
Jó szórakozást kívánok hozzá!
.
Tombor Zoltán:
www.tombor.com
Supernation:
http://www.supernationmag.com/

A wopcast és a wonderzofphotography:
www.facebook.com/wopcast
www.facebook.com /wonderzofphotography
www.instagram.com/wopcast
www.facebook.com/wonderzofphotography

Arculatfelelős: Kocsány Ákos

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

45 Listeners

Kotyogós Podcast by Antenna, benzeguuz, who_is_g

Kotyogós Podcast

1 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

14 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Fotosworkshopok.hu by Bodogán Sándor

Fotosworkshopok.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners