Sign up to save your podcasts
Or

Az évek óta összetartó párok szinte mindegyike megtapasztalja, hogy a kapcsolat kezdetét követően egy adott ponton mintha alábbhagyna a szexuális vonzalom és vágy – de legalább is megváltozik az egymásra találáskor sokszor tapasztalt lángoló, kielégíthetetlen libidó. Ez talán az egyik első, igazán kritikus és kihívást jelentő pontja egy kapcsolatnak, főleg azok számára, akik a szexualitást fontos tényezőként élik meg az életükben – mégis azt tapasztaljuk, hogy a téma érzékeny jellege miatt alig beszélünk erről, és sokan inkább egyedül küszködve keresik a megoldást ebben a periódusban. Ezért most egy merészebb, tabudöntögető adásban beszélünk arról, mi is történik a szexualitásunkkal a rózsaszín köd után, és mit tehetünk annak érdekében, hogy átlendüljünk ezen az időszakon.
Epizód jegyezetek:
Sokan ismerjük azt a felfokozott, intenzív érzelmekkel és vágyakkal teli időszakot, amely néha már-már elvakult, de legalább is módosult tudatállapotnak tűnik – ezért is hivatkoznak rá többen rózsaszín ködként. Ezen izgalmas szakasz hosszát 6-12 hónaptól akár néhány évig terjedőre becsülik – és ha valamire jellemzően nem panaszkodnak ilyenkor a párok, az a szex (feltéve, hogy az első pár együttlét alapvetően örömteli módon zajlott mindkét fél számára). A legtöbben úgy állunk hozzá, hogy ez az időszak lehetőleg a végtelenségig tartson – éppen ezért komoly traumaként jelentkezhet az a pont, amikor a libidó csökkenni kezd a pár életében. A kapcsolat hátralevő részét alapjaiban határozza meg, hogy ezt a kihívást miként kezeli és haladja meg a pár – ugyanakkor sokan a mai napig nem merünk nyíltan beszélni szexuális nehézségeinkről. Pontosan ezért hoztuk el Nektek ezt a témát most.
Fő témáink, amelyekről beszélgettünk:
Őket láttuk vendégül: Rendkívül hálásak vagyunk Andinak és Bálintnak, hogy vállalták a beszélgetést erről a napjainkban még inkább tabunak számító témáról. Nem véletlenül őket kerestük meg, hiszen mindketten évek óta rendkívül tudatosan foglalkoznak testi, lelki és szellemi fejlődésükkel egyaránt: Andi jogászi munkája mellett néhány éve szerezte meg jógaoktatói vizsgáját, Bálint pedig mérnök-projektmenedzser feladatai mellett fitnesz instruktori képesítését. Mindketten több mint tíz éve aktív harcművészeti gyakorlók, ehhez kapcsolódóan pedig mélyrehatóan foglalkoznak taoista energetikai és meditációs gyakorlatokkal – utóbbi témában Bálint az elmúlt években rendszeresen indít meditációs csoportokat is.
Elhangzott hivatkozások és javasolt források:
Kíváncsiak vagyunk Rád! Kérdéssel, véleménnyel keress minket:
By Együttható PodcastAz évek óta összetartó párok szinte mindegyike megtapasztalja, hogy a kapcsolat kezdetét követően egy adott ponton mintha alábbhagyna a szexuális vonzalom és vágy – de legalább is megváltozik az egymásra találáskor sokszor tapasztalt lángoló, kielégíthetetlen libidó. Ez talán az egyik első, igazán kritikus és kihívást jelentő pontja egy kapcsolatnak, főleg azok számára, akik a szexualitást fontos tényezőként élik meg az életükben – mégis azt tapasztaljuk, hogy a téma érzékeny jellege miatt alig beszélünk erről, és sokan inkább egyedül küszködve keresik a megoldást ebben a periódusban. Ezért most egy merészebb, tabudöntögető adásban beszélünk arról, mi is történik a szexualitásunkkal a rózsaszín köd után, és mit tehetünk annak érdekében, hogy átlendüljünk ezen az időszakon.