wopcast

010 - Barakonyi Szabolcs (2021.10.10)


Listen Later

Mai vendégem Barakonyi Szabolcs, aki sokak számára ismerős lehet egyrészt a fotóművészet világából, hiszen sajátos hangulatú, rendszeresen kiállított anyagaival számtalan díjat és ösztöndíjat besöpört már. Ismerős lehet továbbá a fotóriporteri, képszerkesztői területről is, hiszen Szabolcs neve lényegében összefonódott az Index hírportállal, ahol szinte a kezdetektől egészen a tavalyi évi váltásig a fotó szekció vezetője volt. Egy szó mint száz, megkerülhetetlen figurája a magyar fotós életnek. 
Ebben a hosszabb lélegzetvételű adásban igen változatos témákat érintettünk. A beszélgetés első felében Szabolcs életéről volt szó, a gyermekkori hatásoktól kezdve a főzésen át egészen az ipari alpinista életformáig. Aztán rátértünk a fotóriporteri karrierre, amelynek taglalása természetesen nem lehet teljes anélkül, hogy ne érintettük volna mindazt, ami az Index-szel az elmúlt években történt. Végül pedig beszélgettünk Szabolcs fotós anyagairól is, főszerepben a Family Frost jégkrémes autókkal és a bűnügyi helyszínelés világával.
Egyébként aki ma, a megjelenés idején, azaz október 10-én hallgatja az adást, feltétlenül látogasson el az Írók boltjába, ahol ma még látható a kirakatban a Fortepan Masters kötet installációja. Ez egy különleges, gyönyörűen kivitelezett fotókönyv, amelyhez Szabolcs válogatott ki 333 felvételt a Fortepan gyűjteményéből. A huszadik századi Magyarországról fest nekünk egyedi képet ez a mestermű. Szerezzétek be, ha tehetitek!
Jó szórakozást kívánok ehhez az adáshoz is!
.
FONTOS:
A wopcast-et már támogathatod Patreon-on. A folyamat pofonegyszerű, nézd csak:
https://www.patreon.com/wopcast
------------
Barakonyi Szabolcsról bővebben:
.
Honlap:
http://barakonyi.com/
.
Instagram:
https://www.instagram.com/szabolcsbarakonyi/
------------
A Fortepan Masters könyvről:
https://www.facebook.com/fortepanmasters/
------------
A Szabolcs által említett fotográfusok
.
Kereki Sándor:
https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Kereki%20S%C3%A1ndor
.
Martin Kollar:
https://www.martinkollar.com/
-------------
A wopcast és a wonderzofphotography:
www.facebook.com/wopcastforlife
www.facebook.com/wonderzofphotography
www.instagram.com/wopcast_hun
www.instagram.com/wonderzofphotography
-------------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médián.
-------------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Balázsék by Balázsék

Balázsék

56 Listeners

HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

12 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

9 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Content Rumble by Csapó Gábor, Szabó Viktor, Szanyi Roland

Content Rumble

1 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

59 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners