wopcast

012 - Törőcsik Franciska (2021.11.21)


Listen Later

A wopcast tizenkettedik adása ismét egy xtra epizód. Ezek különlegessége, hogy a fotó területén kívülről hívok meg vendégeket. Olyanokat, akiket érdekesnek és izgalmasnak tartok, és akik a saját szakmájukban kiemelkedőnek számítanak.
Fontosnak tartom ugyanis, hogy ne csak egy szemszögből lássuk a dolgokat. Érdemes bepillantani más világokba, megismerni más nézőpontokat, véleményeket, gondolatokat.
Az első ilyen xtra adásban a zene volt a főszereplő, a rap és hip-hop kultúra alapjait Magyarországon lefektető Animal Cannibals-szel beszélgettünk.
A mai műsorban a színjátszás, a színész szakma kerül reflektorfénybe. Vendégem Törőcsik Franciska, korunk egyik legtehetségesebb színésze Magyarországon. A lelkes színházba járók már régóta ismerik a nevét, hiszen játszott többek között a Mester és Margaritában, a Hamletben, a Viharban és még számos más darabban. Sorra kapja a film főszerepeket is, láthattuk őt a Swingben, a Budapest Noirban, a Teljesen idegenek című olasz film magyar változatában, a BÚÉK-ban és Mészáros Márta világsikert arató filmjében, az Aurora Borealis-ban is. Újabban a Mi kis falunk sorozatában is feltűnik, ennek köszönhetően egy még szélesebb közönség számára vált ismertté hazánkban. Ha ez nem lenne elég, Franciska emellett rendszeresen szinkronszínészkedik, énekel, irodalmi esteket tart és számtalan más területen próbálja ki magát. Sokoldalú, izgalmas személyiség tehát, akivel élvezet beszélgetni.
A mai adásban is számos témát érintettünk. Természetesen kérdeztem őt a színészi szakma rejtelmeiről. Kíváncsi voltam, mitől lesz valaki jó színész, mik a kihívások ebben a világban és milyen sajátosságai vannak a színészi életformának. Beszélgettünk arról is, milyen fejlődés tapasztalható a szakma itthoni viszonyaiban és min lehetne, kellene változtatni. Az interjút azonban az idő előrehaladtával egyre inkább meghatározta egy személyesebb, bensőségesebb vonal: társalogtunk kapcsolatokról és párkapcsolatokról; magánéletről; a zaklatott, felgyorsult világban való boldogulásról és egy sor más olyan dologról, amelyek talán mindnyájunkat egyformán érintenek.
Tartalmas beszélgetés volt tehát, jó szórakozást kívánok hozzá!
.
FONTOS:
A wopcast-et már támogathatod Patreon-on. A folyamat pofonegyszerű, nézd csak:
https://www.patreon.com/wopcast
------------
Törőcsik Franciskáról bővebben:
.
Honlap:
https://franciskatorocsik.com/
.
Instagram:
https://www.instagram.com/franciskatorocsik/
------------
A Franciska által említett film:
.
A tehetséges Mr. Ripley
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-tehetseges-mr-ripley-the-talented-mr-ripley/movie-10928
-------------
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
www.facebook.com/wopcastforlife
www.facebook.com/wonderzofphotography
www.instagram.com/wopcast_hun
www.instagram.com/wonderzofphotography
www.facebook.com/wonderzofpainting
www.instagram.com/wonderzofpainting
-------------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médián.
-------------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos
Fotó: © Kleb Attila

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

45 Listeners

Kotyogós Podcast by Antenna, benzeguuz, who_is_g

Kotyogós Podcast

1 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

14 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Fotosworkshopok.hu by Bodogán Sándor

Fotosworkshopok.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners