Együttható Podcast

018 | Önmegvalósítás párban


Listen Later

Vendégeink: Cselleng-Neisz Laura és Cselleng Dávid | Az önmegvalósítást támogató kurzusok és irodalom túlnyomó többsége minket, egymagunkat szólít meg, mint önálló útkeresőt. Személyes kiteljesedésünk mindenképpen fontos témakör, ezzel párhuzamosan viszont jóval kevesebb szó esik az önfejlesztés és a párkapcsolat viszonyáról: hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy valakivel akár egy életre összekötjük a jövőnket, saját céljaink is „berobbannak” a másik életébe – ahogyan az ő álmai és önmegvalósítási törekvései is hatással lesznek ránk. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartjuk egy párkapcsolat terén, hogy a felek hogyan kezelik saját és egymás céljait. Ezúttal egy olyan párral beszélgettünk, akik már közös útjuk előtt is komoly tapasztalatokat gyűjtöttek az önfejlesztés és önmegvalósítás terén.

Fő témáink, amelyekről beszélgettünk:

  • Mit jelent számunkra az önfejlesztés és az önmegvalósítás?
  • Hogyan hatnak a fenti törekvések egy pár dinamikájára és céljaira?
  • Milyen két jóllét-fogalmat különböztet meg a pszichológia, és miért fontos mindkettőt megélnünk a teljességhez?
  • Hogyan borulhat meg az egyensúly a pár tagjai között az önmegvalósítás vonatkozásában és milyen válaszokat adhatunk erre?
  • Milyen „veszélyei” vannak az önmegvalósításnak, hogyan kezelhetjük ezeket a konfliktusokat?
  • Mit csinálnak jól a magas szinten önmegvalósító párok?
  • Hogyan támogassuk valóban segítő módon párunkat az önmegvalósításban?

Őket láttuk vendégül: Cselleng Dávid a legkülönbözőbb szakmákban dolgozott élete során, legutóbb a Prezi szoftvercég informatikai területéről váltott hatalmasat és alapított saját kertépítő vállalkozást. Felesége, Cselleng-Neisz Laura pedig számunkra egy igazi nagybetűs Segítő: évek óta NLP mesterként foglalkozik lelki-szellemi támogatással; saját brandje alatt lámpaláz-szelidítéssel; valamint különböző mozgásterápiás módszerekkel; mindezt a Soft Skill Akadémia alapító tagjaként.

Elhangzott hivatkozások és javasolt források:

  • (HU) A könyv, amire Laura hivatkozott úgy, hogy „öt dolog, amit leggyakrabban megbántak az emberek a halálos ágyukon” – Bronnie Ware: Életkönyv
  • (HU) Bibók Bea cikke arról, amikor a pár tagjai nem haladnak egymás mellett az önfejlődés útján: „A tanult tehetetlenség hatása a párkapcsolatokra” (Pszichoforyou, 2019)
  • (HU) Az Erikson-féle pszichoszociális fejlődési modell Wikipédia-oldala.
  • (HU) Egy jó összefoglaló hedonisztikus és eudaimonikus jóllétről szóló a Mindset Pszichológiától.

Támogass minket nemrég indult Patreon-oldalunkon! Hálásan köszönjük, ha hozzájárulsz működési költségeinkhez.

Kíváncsiak vagyunk Rád! Kérdéssel, véleménnyel keress minket:

  • Instagramon: @egyutthatopodcast
  • Facebookon: facebook.com/egyutthatopodcast
  • E-mailen: hello [kukac] egyutthatopodcast.hu
  • ...és köszönjük, ha megosztod ezt az epizódot ismerőseiddel! :)

További epizódjainkról és a teljes podcastról bővebb információt a www.egyutthatopodcast.hu oldalon találsz!

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Együttható PodcastBy Együttható Podcast