wopcast

028 - Einspach Gábor (2022.11.06)


Listen Later

A 28. adás vendége Einspach Gábor műkereskedő, művészettörténész, Magyarország egyik legismertebb galériatulajdonosa.

Gábor szakmai pályafutását az akkori műkereskedelmi piac meghatározó alakjánál, Kovács Dezsőnél kezdte, 1995-től a Belvárosi Aukciósház ügyvezetőjeként tevékenykedett, majd a 90-es évek végétől mint a kulturális javak igazságügyi szakértője is egyengette karrierét. A 2000-es évektől rendszeresen tanított a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, 2003-ban pedig Topor Tündével és Winkler Nórával megalapította az azóta is virágzó Artmagazint. Szoros együttműködésben dolgozott Kieselbach Tamással, a magyar műkereskedelem ikonikus alakjával, akivel közösen létrehozták az Első Magyar Festmény és Műtárgyszakértő Irodát, később pedig az Art+Text Galériát, amely a hazai piac egyik legfontosabb szereplőjévé nőtte ki magát.

Gábor legújabb vállalkozása a 2021-ben létrehozott Einspach Fine Art&Photography galéria, melynek portfóliójában a festmények, szobrok és kerámiák mellett megtalálhatók a fotóművészet kincsei is.

Beszélgetésünk három nagyobb részből áll. Az első résszel az volt a célom, hogy Gábor segítségével kicsit közelebb hozzalak Titeket a műkereskedelem, műgyűjtés és a galériák világához. Alapfogalmakat tisztáztunk, a galériai működés részleteit ecsetelgettük. A második részben Gábor személyes történetéről beszélgettünk, elemeztük pályafutásának sarokpontjainak, sikerének titkát. A műsor végét pedig egy rendkívül bensőséges témának szenteltük: Gábor őszintén mesélt nekünk a rákbetegség elleni harcáról és arról, hogyan volt képes az 1%-os túlélési esély ellenére meggyógyulni, és mit tanult ebből az élményből. Története inspiráló és elképesztően tanulságos.

Ajánlom továbbá a wonderzofphotography és a wonderzofpainting oldalamat Facebook-on és Instagramon, az első a fotóművészet, a második a festészet területéről hoz nektek napi inspirációt. 
Jó szórakozást kívánok a beszélgetéshez!
-------------
FONTOS:
A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is. A folyamat pofonegyszerű, nézd csak:
https://www.patreon.com/wopcast
.
Az utalás ide érkezhet:
Kocsány Kornél - CIB Bank
10700495-62634067-51100005 
------------
Einspach Gáborról és a galériájáról bővebben:
https://www.einspach.com/
.
Instagram:
https://www.instagram.com/einspachfineartphotography/
------------
A Gábor által ajánlott fotográfusok:
.
Drozdik Orshi:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Drozdik_Orsolya
.
Helmut Newton:
https://helmut-newton-foundation.org/
https://en.wikipedia.org/wiki/Helmut_Newton
.
A daganatos betegséggel kapcsolatban felmerült könyvek:
.
A gyógyító képzelet
https://moly.hu/konyvek/o-carl-simonton-stephanie-matthews-simonton-james-l-creighton-a-gyogyito-kepzelet
.
Máté Gábor – A test lázadása
https://moly.hu/konyvek/mate-gabor-a-test-lazadasa
-------------
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
www.facebook.com/wopcastforlife
www.facebook.com/wonderzofphotography
www.instagram.com/wopcast_hun
www.instagram.com/wonderzofphotography
www.facebook.com/wonderzofpainting
www.instagram.com/wonderzofpainting
-------------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médián.
-------------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

11 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

45 Listeners

Kotyogós Podcast by Antenna, benzeguuz, who_is_g

Kotyogós Podcast

1 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

14 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Fotosworkshopok.hu by Bodogán Sándor

Fotosworkshopok.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners