wopcast

040 - Virágvölgyi István (2023.07.21)


Listen Later

A 40. adás vendége Virágvölgyi István, a magyar fotós szakma egyik meghatározó egyénisége. Pályafutását képszerkesztőként kezdte, azóta azonban számtalan területen tette le névjegyét az asztalra: kurátorként az elmúlt évek legizgalmasabb fotós kiállításai fűződnek a nevéhez; volt a patinás World Press Photo pályázat zsűritagja, jelenleg többek között a CAPA Központ szakmai igazgatója; neves oktatási intézmények, köztük a MOME tanára; a Pannonhalmi Főapátság kulturális tanácsadója; a magyar fotó nagykövete és a szakma fejlődésének egyik mozgatórugója.
Beszélgetésünk ennek fényében szintén sokszínűre és tartalmasra sikeredett. Az Arles-i fesztiválon keresztül kérdeztem őt a nemzetközi fotós trendekről és a magyar fotó helyzetéről, megítéléséről. A hazai piac elemzéséből kiindulva jutottunk el a Pictorial Collective csapatának a Capa Központban látható kiállításához (Petőfi utcák népe) amellyel kapcsolatban a kurátori feladatok is szóba kerültek. István mesélt nekünk a Capa Központról és egy szakmai igazgató tevékenységéről, a Fortepan küldetéséről és ellentmondásos helyzetéről, a Pannonhalmi Főapátságnak végzett munkájáról, a World Press Photo változásáról és a zsűrizésről és végül kérdeztem arról is, hogy szerinte minek köszönheti, hogy ilyen sok területen ennyire komoly eredményeket ért már el.
Jó szórakozást kívánok hozzá!
.
-------------
FONTOS:
A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is. A folyamat pofonegyszerű, nézd csak:
https://www.patreon.com/wopcast
.
Az utalás ide érkezhet:
Kocsány Kornél - CIB Bank
10700495-62634067-51100005 
------------
Istvánról bővebben:
http://www.viristvan.com/
https://www.instagram.com/viristvan/
------------
A Capa Központ:
https://capacenter.hu/
.
A Robert Capa kiállításhoz kapcsolódó díjnyertes, mesterséges intelligencia kampányuk:
https://www.nyfadvertising.com/Winners/WinnerDetailsNew/9dfdad06-f9cf-471f-b002-82547a7ac71d
------------
Az István által ajánlott fotográfusok:
.
Urbán Tamás
https://hu.wikipedia.org/wiki/Urb%C3%A1n_Tam%C3%A1s
https://fortepan.hu/hu/photos/?donor=Urb%C3%A1n%20Tam%C3%A1s
.
Richard Avedon
https://www.avedonfoundation.org/
https://www.instagram.com/avedonfoundation/
-------------
A Fortepan:
https://fortepan.hu/
.
Az Arles-i fotófesztivál:
https://www.rencontres-arles.com/en
.
A World Press Photo:
https://www.worldpressphoto.org/
-------------
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
https://www.facebook.com/wopcastforlife
https://www.facebook.com/wonderzofphotography
https://www.tiktok.com/@wonderzofphotography
https://www.instagram.com/wopcast_hun
https://www.instagram.com/wonderzofphotography
https://www.facebook.com/wonderzofpainting
https://www.instagram.com/wonderzofpainting
-------------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médián.
-------------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
https://linktr.ee/kornelkocsany
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos
https://www.instagram.com/wyldebeest

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

45 Listeners

Kotyogós Podcast by Antenna, benzeguuz, who_is_g

Kotyogós Podcast

1 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

14 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Fotosworkshopok.hu by Bodogán Sándor

Fotosworkshopok.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners