wopcast

060 - Fabricius Anna (2024.09.08)


Listen Later

A 60. adás vendége Fabricius Anna fotó-, és videóművész. 

Anna fiatal kora óta tudatosan készült a művészi pályára, tanulmányait a MOME-n végezte, ahol később doktori fokozatot szerzett, ma pedig már az iskola egyik oktatójaként is tevékenykedik.

Művészetében a fotográfia, a videó, valamint szövegek, interjúk és egyéb megközelítési módok segítségével, nagy műgonddal térképezi fel és járja körbe témáit. Ezek között a társadalom működésének vizsgálata kiemelt szerepet kapott: Anna a pályafutása során a csoport és közösségek kapcsolatát, a munka és az egyén viszonyát is alaposan körbejárta. Művészeti tevékenységét számtalan díjjal ismerték már el, képei belföldi és külföldi kiállításokon szerepeltek, a TOBE Gallery-vel együttműködésben nemzetközi vásárokra jutottak el, „Magyar Szabvány” című munkája pedig ma már a Ludwig Múzeum állandó gyűjteményének részét képezi.

A Kassák Művészeti Díj segítségével megvalósított legújabb projektjéből nemrég nyílt kiállítás a Kassák Múzeumban „Itt a munka, hol az otthon” címmel, amelyet október 27-ig tekinthetnek még meg a látogatók. Ebben a Magyarországon dolgozó vendégmunkások életét dolgozta fel, akik hazájuktól és családjuktól távol, egy idegen kultúrában próbálják megteremteni a boldog jövő feltételeit.

A beszélgetésünket ezzel kezdjük, megismerjük az anyag készülésének körülményeit és részletesen elmerülünk a vendégmunkások életéhez kapcsolódó globális kérdésekben is. A kiállítás bemutatása után megnézzük, mik voltak nagy hatással Anna művészetére és gondolkodásmódjára, amelyen keresztül több projektjébe is bepillantást nyerünk. Beszélgettünk továbbá a fotográfiai karrier felépítéséről, a residency programokról, a művészi megközelítési módokról és az inspirációkról is.
-------------

FONTOS:
 A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is. 
 .
 Patreon:
 https://www.patreon.com/wopcast
 .
 Az utalás ide érkezhet:
 Kocsány Kornél - CIB Bank
 10700495-62634067-51100005
 ------------
 Anna ajánlói:
 .
 Gyenis Tibor
 https://www.ludwigmuseum.hu/alkoto/gyenis-tibor
 https://www.instagram.com/gyenis_tibor/
 https://hu.wikipedia.org/wiki/Gyenis_Tibor
 .
 Wendy McMurdo
 https://wendymcmurdo.com/
 https://www.instagram.com/wendymcmurdo/
 .
 Kun Árpád – Takarító férfi
 https://moly.hu/konyvek/kun-arpad-takarito-ferfi

-------------
 A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
 https://www.facebook.com/wopcastforlife
 https://www.facebook.com/wonderzofphotography
 https://www.tiktok.com/@wonderzofphotography
 https://www.instagram.com/wopcast_hun
 https://www.instagram.com/wonderzofphotography
 https://www.facebook.com/wonderzofpainting
 https://www.instagram.com/wonderzofpainting
 -------------
 Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
 [email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
 közösségi médián.
 -------------
 Műsorvezető: © Kocsány Kornél
 https://linktr.ee/kornelkocsany
 Arculatfelelős: © Kocsány Ákos
 https://www.instagram.com/wyldebeest

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

42 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

45 Listeners

Kotyogós Podcast by Antenna, benzeguuz, who_is_g

Kotyogós Podcast

1 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

2 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

4 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

14 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Fotosworkshopok.hu by Bodogán Sándor

Fotosworkshopok.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

2 Listeners