wopcast

067 - Mohos Zsófia (2025.02.16)


Listen Later

A 67. adás vendége Mohos Zsófia fotográfus, a hagyományos kultúrák és népcsoportok krónikása. Zsófi a dokumentarista fotográfia eszközeinek segítségével rengeteget tesz azért, hogy ezek a jelenleg eltűnőben lévő szokások és tradicionális világok megörökítésre és átmentésre kerüljenek, és hogy az ebben rejlő értékeket a jövő generációi is ismerhessék, élvezhessék.
.
A pillanatok megőrzésének igénye gyermekkora óta szerves része volt Zsófi életének. A fotográfia által kikövezett útra bő 10 évvel ezelőtt, gyógytornász diplomájának megszerzésével egy időben lépett rá, ez a döntése sorsfordítónak bizonyult. Eleinte esküvőkkel és családi fotózásokkal foglalkozott, fokozatosan talált rá a dokumentarista szemléletmódra. A hagyományos kultúrák fényképezését – személyes érintettsége okán is – a palócokkal kezdte, érdeklődése és tevékenysége azonban ma már több népcsoportra is kiterjed. 
Munkája nem csak fontos, rendkívül népszerű is. Görbeország névre hallgató Instagram profilját több mint 42 ezren követik, a palócokról készült sorozatából pedig Lélekjelenlét címmel könyv is megjelent. 2022-ben Kőrösi Csoma Sándor-díjjal, 2023-ban pedig a Highlights of Hungary közönségdíjával jutalmazták, ugyanebben az évben illetve 2024-ben is a Hemző Károly-díj finalistájává is választották.
.Rendkívül értékesnek és izgalmasnak tartom, amit csinál, ennek megfelelően jó alaposan ki is kérdeztem: beszélgetünk meghatározó gyermekkori élményeiről, a fotózáshoz vezető útról, a palóc népcsoportról és szokásaikról, a dokumentálás gyakorlatáról és fontosságáról, illetve arról is, hogyan változott meg élete a sok-sok ehhez kapcsolódó élmény hatására. Jó szórakozást kívánok hozzá!
-------------

FONTOS:
A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is.
.
Patreon:
https://www.patreon.com/wopcast
.
Az utalás ide érkezhet:
Kocsány Kornél - CIB Bank
10700495-62634067-51100005
------------
Zsófiról bővebben:
https://mohoszsofia.hu/
https://www.instagram.com/gorbeorszag/
.
A „Lélekjelenlét” című könyv:
https://mohoszsofia.hu/termek/fotokonyv-lelekjelenlet/
------------
A Zsófi által említett fotográfusok és anyagok:
.
Korniss Péter
https://korniss.webdesign.hu/en
https://hu.wikipedia.org/wiki/Korniss_P%C3%A9ter
https://www.instagram.com/peter_korniss/
.
Petar Dešić
https://www.instagram.com/petardesic/
.
A „Fotográfia” című film:
https://port.hu/adatlap/film/tv/fotografia-fotografia/movie-3407
-------------
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
https://www.facebook.com/wopcastforlife
https://www.facebook.com/wonderzofphotography
https://www.tiktok.com/@wonderzofphotography
https://www.instagram.com/wopcast_hun
https://www.instagram.com/wonderzofphotography
https://www.facebook.com/wonderzofpainting
https://www.instagram.com/wonderzofpainting
-------------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médián.
-------------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
https://linktr.ee/kornelkocsany
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos
https://linktr.ee/wyldebeest
Borítókép: © Malustyik Mariann

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

wopcastBy wopcast


More shows like wopcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

43 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

44 Listeners

Kotyogós Podcast by Antenna, benzeguuz, who_is_g

Kotyogós Podcast

1 Listeners

Tripodcast by Lénárt Gábor, Láng Péter

Tripodcast

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

Hold After Hours by Hold Alapkezelő

Hold After Hours

4 Listeners

Portfolio by Portfolio

Portfolio

3 Listeners

Qubit Podcast by QUBIT.HU

Qubit Podcast

3 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

61 Listeners

Della - 24.hu by 24.hu

Della - 24.hu

0 Listeners

Fotosworkshopok.hu by Bodogán Sándor

Fotosworkshopok.hu

0 Listeners

KAPod by Kovacs Andras Peter

KAPod

3 Listeners