Sign up to save your podcasts
Or

A 86. adás vendége Szami, egy kiváló fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora.
.
1987-ben született Győrben, ahol azóta is él és dolgozik. Az egyetemen filozófiát tanult, azonban a fotográfia iránti érdeklődése miatt szépen lassan irányt váltott. A Práter utcában tanulta ki a szakmát, gyakorlati tapasztalatokat asszisztensként főleg a reklámfotó területén, egy fotóstúdióban szerzett. Karrierét art directorként folytatta egy topügynökségnél, ahol világmárkák magyar kampányait dolgozott, 2015-ben aztán, két társával, létrehozták saját ügynökségüket, a RAW Agency-t, amelynél azóta is art directorként dolgozik. A munka mellett az elmúlt években aktívan fotózott saját célra, az Instagramra felpakolt naplóbejegyzései egy idő után koherens anyaggá álltak össze. Ebből készült a diary. című fotóalbuma, amely tavaly - két kiállítás kíséretében – a nagyközönség számára is bemutatkozott.
.
A műsor meghallgatása előtt érdemes ezt, és a többi anyagát is lecsekkolni a honlapján.
.
Az adásban beszélgetünk Szami életének és munkásságának főbb aspektusairól: a szemléletformáló élményekről, a mentorok szerepéről, a reklámügynökségek világáról és a cégvezetéséről, az alkotásról és természetesen a diary. projektről és könyvről is.
.
Jó szórakozást kívánok hozzá!
--------
FONTOS:
A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is.
.
Patreon:
https://www.patreon.com/wopcast
.
Az utalás ide érkezhet:
Kocsány Kornél - CIB Bank
10700495-62634067-51100005
--------
Szami
https://szami.hu/
https://www.facebook.com/theszamiofficial
https://www.instagram.com/the_szami_official/
--------
Pawel Jaszczuk
https://paweljaszczuk.com/
https://www.instagram.com/pawel_jaszczuk/
.
A Szami által említett inspirációk:
.
Vancsó Zoltán
https://zoltan.pictures/
https://www.facebook.com/zoltan.vancso/
https://www.instagram.com/zoltan.pictures/
.
Ren Hang
https://whiterabbitcollection.org/artist/3236/
https://www.instagram.com/renhangrenhang/
--------
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
https://www.facebook.com/wopcastforlife
https://www.facebook.com/wonderzofphotography
https://www.instagram.com/wopcast_hun
https://www.instagram.com/wonderzofphotography
https://www.facebook.com/wonderzofpainting
https://www.instagram.com/wonderzofpainting
www.youtube.com/@wopcast
--------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médiás felületen.
--------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
https://linktr.ee/kornelkocsany
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos
https://www.akossnaps.com/
By wopcastA 86. adás vendége Szami, egy kiváló fotográfus, a RAW reklámügynökség art directora.

1 Listeners

6 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

21 Listeners

5 Listeners