Sign up to save your podcasts
Or

A 88. adás vendége Gombai Gellért, egy különleges látásmóddal rendelkező fotográfus, az ISO 100 Collective tagja.
.
Ráckevén nőtt fel, és egy meglehetősen kanyargós úton – melynek során belekóstolt a teológiába, a szállítmányozásba, a követelés-behajtásba, a szociális munkába és a lámpaszerelésbe is – végül eljutott a fotográfiáig, amely azóta is szenvedélye és hivatása egyben. Tanulmányait a Szellemkép Szabadiskolában és Sopronyi Gyula mesterképzésén végezte. Ma már kizárólag alkalmazott fotós munkákból él, melyekkel párhuzamosan saját művészi indíttatású fotográfiáit is készíti. Egyedi hangulatú képi világával lelki rokonságra lelt alkotótársaival, akikkel közösen létrehozták az ISO100 Collective-et. Fotóit számtalan kiállításon láthatta már a közönség - a debreceni MODEM-től az André Kertész múzeumon át a Műcsarnokig-, legutóbb pont a kollektíva első közös kiállításán.
.
A mai adás elején beszélgetünk az ISO100 Collective csapatáról, a saját stílus megtalálásáról és a streetfotóról. Ezután rátérünk Ráckevére és a fotográfiáig vezető út fontosabb lépcsőire, s megismerjük Gellért mostani munkásságát. Végül pedig a jelenkor szellemével foglalkozunk, és azzal, hogy navigál Gellért családapaként ebben a kihívásoktól korántsem mentes időszakban. Jó szórakozást kívánok hozzá!
--------
FONTOS:
A wopcast-et támogathatod Patreon-on és egyszerű utalással is.
.
Patreon:
https://www.patreon.com/wopcast
.
Az utalás ide érkezhet:
Kocsány Kornél - CIB Bank
10700495-62634067-51100005
--------
Gombai Gellért
https://www.behance.net/gombaigf3d7
https://www.instagram.com/gombaigellert/
https://www.instagram.com/iso100collective/
--------
A Gellért által említett inspirációk:
.
Czigány Ákos
https://akosczigany.com/
https://www.instagram.com/akos.czigany/
.
Lucien Hervé
https://en.wikipedia.org/wiki/Lucien_Herv%C3%A9
http://www.lucienherve.com/LH.html
https://www.michaelhoppengallery.com/artists/84-lucien-herve/
--------
A wopcast, a wonderzofphotography és a wonderzofpainting:
https://www.facebook.com/wopcastforlife
https://www.facebook.com/wonderzofphotography
https://www.instagram.com/wopcast_hun
https://www.instagram.com/wonderzofphotography
https://www.facebook.com/wonderzofpainting
https://www.instagram.com/wonderzofpainting
www.youtube.com/@wopcast
--------
Ha bármi kérdésetek, kérésetek lenne, keressetek bátran a
[email protected] emailcímen vagy közvetlenül bármelyik
közösségi médiás felületen.
--------
Műsorvezető: © Kocsány Kornél
https://linktr.ee/kornelkocsany
Arculatfelelős: © Kocsány Ákos
https://www.akossnaps.com/
By wopcastA 88. adás vendége Gombai Gellért, egy különleges látásmóddal rendelkező fotográfus, az ISO 100 Collective tagja.

1 Listeners

6 Listeners

1 Listeners

0 Listeners

21 Listeners

5 Listeners