Sign up to save your podcasts
Or
Az Igenek és nemek podcast vendége Bányai Gábor, tanár, kreatív producer, rendező, újságíró volt. Nevéhez köthető jó néhány kvízműsor, úgy mint az Áll az alku vagy éppen a Maradj Talpon, de aktívan rendez a budapesti Spirit színházban. Korábban volt TV-igazgató vagy éppen sokáig színi kritikus, szerkesztő, újságíró. Beszélgettünk a televíziózás jelenéről, jövőjéről, szerepéről a társadalomban, illetve a felelősségről, amely az ilyen igen nézett műsorok készítése során rá is hárul. Ki tanít kit, mire való és nem való a mai TV? A műsor második felét az élet alakította, ugyanis bekapcsolva hagytam a második felvevőt és milyen jó, hogy így lett. Ez a rész sokkal személyesebb történetekről mesél, megtudhatjuk hogyan beszélgetett, találkozott Picasso-val, Michael Douglas-szel vagy éppen Jon Voight-tal. Remek történetek, emberi és tanulságos esetek. Íme egy beszélgetése egy egészen kivételes emberrel, Bányai Gáborral. Hogyan legyünk nyitottak és az élet majd eldönti mit ad?... Egy történetet, még a felvétel elindítása előtt mesélt el nekem Gábor. Az élet egészen kivételes rendezőként összehozta őt, sőt dolgozott azzal az emberrel, aki sok évvel korábban az ő édesapját ítélte el egy koncepciós perben. Ezen az estén ittak együtt, így hullt le a lepel a sokéves gaztettről. Ez a bizonyos korábbi bíró cukorbeteg volt és nem kellett volna a garatra öntenie. Ahogy kimentek a kocsmából, igencsak rosszra fordult az állapota, ott volt előtte a "lehetőség" arra, amit később senki sem olvasott volna rá. Ő megmentette ennek az embernek az életét, akinek köszönhetően a gyerekkorának jó részében nem ismerte az apját.
www.igenekesnemek.com
#banyaigabor #kenyeresandras #igenekesnemekpodcast #igenekesnemek #podcast #rendezo #tanar #producer #picasso #michaeldouglas