Sign up to save your podcasts
Or
A Media1 december 11-én rögzített podcast- és rádióműsorának vendége volt Stumpf András újságíró, a Válasz Online és a Válasz Offline munkatársa. Stumpf Andrást abból az alkalomból hívtuk fel, hogy decemberben 5 éves lett a Válasz Online és nemrég elindult a nyomtatott Válasz Offline.
A beszélgetésben átbeszéltük az indulás előtti időszakot és azt, hogy hogyan tudták összerakni ezt a zöldmezős beruházást, vagy például hogyan győzték meg a néhai Sólyom László köztársasági elnököt, hogy ő írja a beköszöntőt a bezárt Heti Válasz munkatársai által 2018 decemberében létrehozott új online lapba.
Stumpf András elmondta, miért döntöttek úgy nemrég, hogy nyomtatásban is megjelennek, és elindítják a Válasz Offline-t az 5 éves születésnapját ünneplő digitális lapjuk mellé. Az újságíró elmondta azt is, miért nincs főszerkesztője az újságjuknak és milyen struktúrában, mekkora létszám mellett és milyen körülmények között működtetik a Választ, az ugyanis merőben eltér a megszokottól.
Szóba került a szuverenitásvédelmi törvénycsomag és a Válasz Online finanszírozása, amivel kapcsolatban Stumpf András hangsúlyozta, hogy minden rosszindulatú híreszteléssel szemben valójában az olvasók állnak mögöttük. Stumpf beszélt a Válasz rendezvényeiről és vele is szóba kerültek az úgynevezett SLAPP-perek, de jutott egy kis idő a Válasz 2021-ben indított újságíróiskolájára is.
A Media1 podcastja a Stumpf Andrással készült interjúval az alábbi lejátszó segítségével indítható.
Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.
A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.
A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
Dezső Andrással szuverenitásvédelmi törvénycsomagról, Ómolnár Miklósról, Nógrádi Györgyről, a Portik-interjú letiltásáról, SLAPP-perekről a Media1-ben (2023.12.04.)
A 5 éves a Válasz Online, elstartolt a Válasz Offline, hogyan jutottak el idáig egy ilyen médiakörnyezetben? Stumpf András volt a vendégünk | Media1 2023.12.11. bejegyzés először vipcast.hu powered by Media1-én jelent meg.
4
22 ratings

3 Listeners
2 Listeners
19 Listeners
2 Listeners
3 Listeners
21 Listeners
0 Listeners
54 Listeners
3 Listeners
0 Listeners
3 Listeners
4 Listeners
1 Listeners