Európa Pont

Aktivizmus, inklúzió, rock ‘n’ roll


Listen Later

Van, aki otthonról hozza a mintát, van, aki érintett, és van, aki el sem tudja képzelni másképp, mint értelmes dolgokra fordítani a rá irányuló figyelmet és ezzel másoknak segíteni. Más miatt lesz aktivista a szociális munkás, a pszichológus és a profi zenész, de a szándékuk azonos: segítségnyújtás a hátrányos helyzetű embereknek. 

Orosz Annamária szervezete, az Utcáról Lakásba Egyesület többek közt önkormányzati lakásokat újíttat fel, ahova hajléktalanok tudnak beköltözni, ami elősegíti társadalmi reintegrációjukat.  A szociális munkás az egyik legdirektebben segítő – egyetemen tanulható – szakma, ugyanakkor a szociális munkások szakmájukban elhelyezkedve híresen keveset keresnek ma Magyarországon. Miért választotta Ancsa mégis ezt a hivatást?

Élő Fruzsina személyes érintettsége okán került közel a fogyatékkal élő emberek családjainak kemény problémáihoz – azóta az EgySimaEgyFordított egyesület sokrétű tevékenységén keresztül és többek között meseterapeutaként segíti ezeket a családokat, a fogyatékkal élő gyerekek és fiatalok inklúzióját. 

Fekete Giorgio a Carson Comában zenél, énekel és a számok és szövegek jó részét is ő írja. Szerinte a népszerűségüket övező figyelem felelősségtudattal is jár. Rengeteg számuk szól társadalmilag fontos kérdésekről. Együttesével többször állnak fontos kezdeményezések mellé, vesznek részt jótékonysági koncerteken, merchandise termékeik bevételéből is jut lényeges ügyeknek.

Az Európa Pont összes podcast-epizódja: https://europapont.simplecast.com/ 

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Európa PontBy Európa Pont, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete