„Mindazideig, a míg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta őt.” (Zsoltárok 105:19 Károli)
Vajon mi tartotta a lelket Józsefben, amikor a testvérei leszaggatták róla az apja szeretetét jelképező színpompás kabátot? Az Istentől kapott ígéret! Mi tartotta benne a lelket, amikor egy verembe dobták, majd eladták rabszolgának? Az Istentől kapott ígéret! Mi tartotta benne a lelket, amikor a pohárnok, akivel a börtönben ismerkedett meg, nem szólt az érdekében a fáraónak? Az Istentől kapott ígéret!
„[József] rabul adatott vala el; A lábait békóba szorították, ő maga vasban járt vala, Mindazideig, amíg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta őt. Elküldött a király és feloldotta őt, a népeken uralkodó, és szabaddá tette őt; Úrrá tevé őt az ő házán...” (17–21. v. Károli) Isten Igéje kiállja az idő próbáját, de ahhoz, hogy beteljesedjen, szilárdan kell hinned a próbatétel idején. Ugyanis próbára fog tenni a családtagjaid hozzáállása és viselkedése, bizalmas barátaid hűtlensége és árulása, és az is, amikor Isten ígéreteivel ellentétesnek látszó, nehéz és viszontagságos körülmények között kell élned. Istent jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed.
A New Living Translation angol nyelvű bibliafordítás alapján így hangzik a fenti igevers: „Amíg el nem jött az ideje, hogy valóra váltsa álmait, az Úr próbára tette József jellemét” (19. vers). Miért kell bármit is próbára tenni? Hogy kiderüljön, mennyire megbízható. Ha pedig megbízhatónak bizonyulsz, ráállhatsz az ígéretre: „Biztosan bekövetkezik, nem marad el” (Habakuk 2:3). Állj hát rá az ígéretre, amelyet Isten adott neked!
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Volt, amikor az ital nyújtott „bátorságot” – ma már a hit ad valódi erőt. Lajos története nem tanmese, hanem a kegyelem élő példája.
👉 Meríts hitet egy szabadulás történetéből az új Mai Forrás Magazin lapjain! Rendelj akár több példányt most!
KÉREK MAI FORRÁST!
Pihenni szabad
A telefonunkat töltőre tesszük, ha merülőben van, magunkat miért nem? Pihenni szabad, sőt elengedhetetlen!👉 Kattints és olvasd tovább a „Felfoghatatlan békesség" sorozat 5. részét!
Én soha nem hagy[ta]lak el
A földi apukáddal való kapcsolatod hatással van arra, ahogy Istenre tekintesz. Nézz ma szembe azzal, mit hordozol gyerekkorodtól fogva, és engedd, hogy Mennyei Édesatyád begyógyítsa gyermekkori sebeidet.👉 Kattints és olvasd tovább a teljes cikket a Mai Forrás Magazinból!
Jó, jobb, legjobb
Ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretted volna, az csak egyet jelenthet… 👉 Kattints és olvasd el a Tini Mai Ige elmélkedést!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.