
Sign up to save your podcasts
Or
Mi az, ami elmondható a saját életünkből?
Az, amire emlékszünk vagy az, ami szépen hangzik?
Mennyiben alkotjuk meg önmagunkat a történeteink elmesélése által?
Állhat-e utunkba, eltéríthet, elgáncsolhat-e a saját elhallgatott történetünk?
Vida Gábor íróval, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjével beszélgetünk az önéletírás nehézségeiről, ismert és generációkon át elhallgatott történetekről.
forrás: https://magveto.hu
„Családregényt készültem írni, olykor azt hittem, máskor tartottam tőle, csak hát a Harmonia cælestis meg az Egy családregény vége után ilyen feladattól már csak félni lehet, bár nem hiszem, hogy van ember, aki elegánsan távolságot és mértéket tud tartani a családjával szemben, vagy ha mégis, a távolság legyen a megértés, a részvét, a mérték pedig a poétika. (…) Arra kellett rájönnöm majdnem ötvenévesen, hogy az emberi viszonyokat nem értem, vagyis mindig a magam sémáit vetítem rá mindenre, és nem is veszem észre, csak utólag, mintha valamilyen lemaradásban, csúszásban volnék önmagamhoz képest. Magamat sem látom kívülről, csak azt a néhány képet, amit én alkottam, és amihez ragaszkodom, az életem győztese vagyok, máskor áldozata, mindig van mentség és kibúvó, pedig ezekre semmi szükség, csak hát rászokik az ember, mint a dohányra meg az italra, észre sem veszi, mondják. Ugyan már, pontosan tudja, mi történik. De.
Akkor hát úgy teszek, mintha elmesélnék mindent, ahogy volt, ahogy tudom, ahogy mesélni könnyebb, pedig hát ez is csak olyan lesz, mint minden konstrukció: amit nem az ember talál ki, az kitalálja magát, vagy még csak ki sem, elbúvik a vaktükörben. Imaginárius földrajzot és személyes kronológiát rendelek hozzá, minden úgy történt immár, ahogy el tudom mesélni.”
Vida Gábor: Egy dadogás története (Család)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vida_Gábor_(%C3%ADró)
https://www.lato.ro
https://magveto.hu/index.php?action=szerzo&id=54
Mi az, ami elmondható a saját életünkből?
Az, amire emlékszünk vagy az, ami szépen hangzik?
Mennyiben alkotjuk meg önmagunkat a történeteink elmesélése által?
Állhat-e utunkba, eltéríthet, elgáncsolhat-e a saját elhallgatott történetünk?
Vida Gábor íróval, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjével beszélgetünk az önéletírás nehézségeiről, ismert és generációkon át elhallgatott történetekről.
forrás: https://magveto.hu
„Családregényt készültem írni, olykor azt hittem, máskor tartottam tőle, csak hát a Harmonia cælestis meg az Egy családregény vége után ilyen feladattól már csak félni lehet, bár nem hiszem, hogy van ember, aki elegánsan távolságot és mértéket tud tartani a családjával szemben, vagy ha mégis, a távolság legyen a megértés, a részvét, a mérték pedig a poétika. (…) Arra kellett rájönnöm majdnem ötvenévesen, hogy az emberi viszonyokat nem értem, vagyis mindig a magam sémáit vetítem rá mindenre, és nem is veszem észre, csak utólag, mintha valamilyen lemaradásban, csúszásban volnék önmagamhoz képest. Magamat sem látom kívülről, csak azt a néhány képet, amit én alkottam, és amihez ragaszkodom, az életem győztese vagyok, máskor áldozata, mindig van mentség és kibúvó, pedig ezekre semmi szükség, csak hát rászokik az ember, mint a dohányra meg az italra, észre sem veszi, mondják. Ugyan már, pontosan tudja, mi történik. De.
Akkor hát úgy teszek, mintha elmesélnék mindent, ahogy volt, ahogy tudom, ahogy mesélni könnyebb, pedig hát ez is csak olyan lesz, mint minden konstrukció: amit nem az ember talál ki, az kitalálja magát, vagy még csak ki sem, elbúvik a vaktükörben. Imaginárius földrajzot és személyes kronológiát rendelek hozzá, minden úgy történt immár, ahogy el tudom mesélni.”
Vida Gábor: Egy dadogás története (Család)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vida_Gábor_(%C3%ADró)
https://www.lato.ro
https://magveto.hu/index.php?action=szerzo&id=54