Sziasztok, az én nevem Papp Krisztián és ez pedig a minicube podcast, mégpedig annak a legelső epizódja.

Akinek ismerősen cseng a nevem, az tudja, hogy van már egy másik podcast - szintén tech témában -, amiben részt veszek, így jogos a kérdés, hogy minek még egy? Nos kellett egy hely, ahova a saját kis rövidke agymenéseim mehetnek. A hosszabbakra ott a blog, ha tudást akarok átadni, akkor videók, ha pedig tematikára vágyok akkor a letscode podcast, minden más téma pedig ide.

Apropó téma: a mai témánk nem más, mint "az első 100 lépés mindig nehéz". Az ötlet pedig onnan jött, mert mostanában kezdtem el foglalkozni a Vimmel, aki foglalkozott már vele, annak ismerős lehet a tanulási görbéje. Na de miért 100 lépés? Hiszen mindenhol azt lehet hallani, hogy az első lépés a nehéz, nem? Csak addig nehéz, amíg elmegyünk az edzőterembe, míg rávesszük magunkat, hogy elmenjünk futni, a többi már megy magától, ugye?

Nos akadnak esetek, amikor ez valóban így van. Azonban a programozás, hasonlóan a vim szerkesztőhöz, kicsit más. Az ember manapság rengeteg információt talál mindenről a neten, így a szakma öregjei, akik még az internet előtt könyvekből, újságokból, de legfőképp a saját tapasztalataik útján sajátították el azt, méltán gondolhatják, hogy bizony ma már nagyon könnyű dolguk van. Ez részben igaz is, azonban valami továbbra is elengedhetetlen a programozáshoz.

Ez pedig a kitartás.

Mert habár a rengeteg oktatóanyag segítségével el is tud jutni mindenki egy szintig, a legtöbben elfáradnak. Feladják, ahogy sokszor velem és a vimmel is volt. A tanulási görbe egyre meredekebb és meredekebb, egyre lassabb valami újat elsajátítani. Az elején pedig olyan könnyű volt, pikk pakk megoldottunk dolgokat, apró célokra lőttünk, de elragadt minket a hév és egyre nagyobbat akartunk. Vagy éppen a fordítottja történik, hiszen már mindent tudunk ami ahhoz kell, hogy az ügyfeleket kielégítsük, minek fejlesztenénk magunkat tovább, megállunk a lépcsőfordulóban pihenni, aztán ottmaradunk örökre. Pedig sok esetben csak találni kell egy célt, legyen az valami kis egyszerű webes alkalmazás vagy a pet projectünk konténerizációja, a lényeg hogy a cél mindig ott lebegjen előttünk. Sőt, jobban járunk, ha feldaraboljuk a cél felé vezető utat és ezeket a kis darabokat akarjuk midnig elérni. Ha túl távoli a cél, akkor úgy fogjuk érezni, hogy sosem érünk oda és ez könnyen ahhoz vezethet, hogy feladjuk, pedig már lehet közel járunk a célhoz. Ezért fontos, hogy a feldarabolt lépéseket vezessük magunkban vagy valami felületen, trello boardon, akár fizikailag is.

Milyen kis lépésekre gondolok? Ha pl. egy egyszerű felhasználókezelést akarok, akkor daraboljam fel, belépés, kilépés, regisztráció, elfelejtett jelszó, profiloldal. Ha konténerizálni akarok, akkor kezdjük azzal, hogy milyen imagere építek, buildeljük le, majd később ráérünk foglalkozni azzal, hol és hogyan futtatom. Ha úgy érzem, hogy ezek az részfeladatok is túl nagyok ahhoz, hogy még azelőtt megoldjam őket, mielőtt hiányozni kezdene a sikerélmény, akkor daraboljuk tovább. Ha megy az email küldés az egyikben, akkor legyünk büszkék magunkra, amikor a másikban is tudjuk majd ezt használni.

Én hogy csinálom? Vegyük pl. a vim tanulását. Köztudott, hogy a tanulási görbéje borzasztó meredek és pont emiatt sokan kb. ott feladják, hogy ki tudnak belőle lépni. Rengeteg billentyűkombináció, plugin és trükk van, a saját kis script nyelvéről nem is beszélve. Az elején közel se voltam vele produktív, de nyílván nem is éles projekten próbáltam ki, de a fejembe vettem, hogy minden nap egy kicsit fogom használni. Minden nap egy új billentyűkombinációt kipróbálok, olyanok ezek, mint a napi tippek az egyes programoknál. Ha már tudom legalább a cheat sheet felét, akkor jöhetnek a vim scriptek, amiket egy weboldalon szépen fejezetekre bontva megtaláltam. Mindig csak valami apróság. Pedig itt van a gépemen a másik IDE, nyílván csábít, hogy inkább ott oldjam meg, hisz azt már megszoktam, kézre esik. Bármikor leülhetnék a lépcsőfordulóban én is, de inkább kinéztem a következő lépcsőfokot, a következő lépést, hogy afelé haladjak. Aztán szép lassan eljutottam oda, hogy saját plugint írjak, scripteket konfiguráljak benne magamnak, amivel tovább gyorsíthatom a munkát. Mára már nem is térnék vissza - habár a videókon még akad, hogy azt használom, hiszen másokat nem kényszeríthetek a vimre.

Képzeljünk el egy hosszú ösvényt felfelé a hegyen. Minél messzebb van a vége, annál kevésbé tudjuk felmérni azt. Ellenben ha tudjuk, hogy van 100 lépcsőfok és mi már megtettünk ötvenet, akkor pontosan tudjuk hol is járunk, vagy épp milyen tempóban érünk a végére, ez pedig erőt adhat a folytatáshoz.

Ez volt a minicube podcast, találkozunk legközelebb!

Hosted on Acast. See acast.com/privacy for more information.