BeatCast

Beatkorszak 70 - Bene Attila


Listen Later

A Beatkorszak vendége Bene Attila, a Grund Records lemezkiadó vezetője izgalmas hírekkel érkezett a Beatkorszak műsorába: nem kisebb fába vágták a fejszét, mint az Omega együttes hatalmas életművének összkiadásába, a hazai felvételek tekintetében. Az Omega 1962-ben alakult és a közelmúlt tragikus eseményei (Benkő László, Mihály Tamás, Kóbor János, korábban Laux József halála) miatt úgy döntött a csapat két élő tagja, Molnár György „Elefánt” és Debreczeni Ferenc „Ciki” a menedzsmenttel egyetértésben, hogy a zenekar befejezi működését. Rajongótáboruk szerte Európában hatalmas, ahogy az általuk készített felvételek száma is. Bene Attila Bálint Csabával, a Magyar Rockhírességek Csarnoka igazgatójával és Majnik László szakíróval emberfeletti kutatómunkával kinyomozták, felkutatták, megszerezték, engedélyeztették az Omega felvételeit és a gyűjteményes összkiadás CD-sorozatának első két korongja már megjelent. Technikailag Rozgonyi Péter hangmérnök porolta le a felvételeket úgy, hogy eddig még sosem hallott minőségben szólalnak meg a régi dalok. A kiadó a tekintélyes számú német és lengyel ajkú rajongókra gondolva lefordítatta Majnik László: Barázdák között – az Omega együttes története hangfelvételeik tükrében 1962-1987 című könyvét, amelynek újabb, bővített magyar nyelvű kiadásában a szerző a napjainkig elemzi a legendás zenekar munkásságát.
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

BeatCastBy Beat


More shows like BeatCast

View all
444 podcastek by 444

444 podcastek

23 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

6 Listeners