Sign up to save your podcasts
Or
A nem mindennapi előadáson sorra bemutatkoznak a tánccsoportok – ám a fellépések nem magukban állnak majd, egy nagyobb történet részeként kerülnek színpadra. A Rejtély a porondon című előadásban táncban, akrobatikában és cirkuszi elemekben gazdag műsort láthatnak a nézők, ráadásul a szünetben és az előadás után az érdeklődők aktívan is belekóstolhatnak a cheerleading, a tánc és a cirkusz világába, valamint lehetőség lesz a Cheerleading Szakosztályba és a Táncegyüttesbe való beiratkozásra is.
A rendezvényről Bánkyné Perjés Beatrix-szal, a Táncoló Egyetem projekt felelősével beszélgettünk – podcast adásunkat itt meghallgathatja.

55 Listeners