„Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent.” (Apostolok cselekedetei 16:25)
Bármi rossz történjék is veled, dicsőítsd Istent azért, ami jó! Pál és Szilász béklyókkal a lábán, korbácsütésektől felsebzett háttal és igazságtalanul megvetett helyzetbe kerülve is „imádkozott, és énekkel magasztalta Istent”. Elhatározták, hogy a körülményeik rosszasága helyett Isten jóságára fognak koncentrálni. Panaszkodhattak volna, de inkább Isten imádata mellett döntöttek, függetlenül a külső körülményektől.
Gyakran ez a legnehezebb és legfontosabb döntés az életben. Olyan ez, mint amikor a „frissítés” gombra kattintunk a számítógépen: helyreállítja az üdvösség miatti örömödet, újrakalibrálja a lelkedet, megújítja az elmédet, valamint erőt ad ahhoz, hogy észrevégy valami jót, amiért dicsérheted Istent, még ha összedőlni látszik is körülötted a világ. Vajon könnyű ezt megtenni? A legkevésbé sem, de éppen az az imádat egyik legnemesebb formája, amikor az akaratoddal dacolva dicséred Istent.
„Vigyük Isten elé a hálaadás áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” (Zsidók 13:15) Figyeld meg a „hálaadás áldozata” kifejezést; olyan áldozat ez, amely megindítja Istent, és meghozza az eredményét: „Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek” (ApCsel 16:26). Amikor nem látsz magad előtt kiutat, a dicséret ajtókat nyit előtted. Amikor megbéklyóz a hiány és a korlátozottság, a dicséret letöri a láncaidat. Törj hát utat dicsőítéssel magad előtt!
Üzenet a Mai Ige csapatától:
🎧 Öröm: a szív titkos fegyvere – Új hangoskönyv!
Az öröm nem mindig érzés, lehet döntés is. Ne hagyd, hogy a körülmények határozzák meg a szíved állapotát!
Meghallgatom
Isten örökkévaló szemszögből nézi azt, amin keresztülmegyünk. Kattints és olvasd tovább Kiút a „sértődöttség csapdájából" sorozat 17. részét!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.