Gurulj be lassítva is!

Gurulj be lassítva is!

By MTVA PodcastSports
Download on the App Store

Gurulj be lassítva is! episodes

  • Lépéselőnyben a Győr, azonban a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el. - Gurulj be lassítva is!
    A Gurulj be lassítva is! legutóbbi adásában Székely Dávid és Hajdú B. István a FIZZ Liga aktuális helyzetét elemezte. Sorsdöntő hét áll mögöttünk, a Győr 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost együttesét, ezzel hárompontos előnyre tett szert a tabella élén. Közben a Magyar Kupában is kialakult a döntő párosítása, mindkét elődöntő tizenegyesekkel dőlt el, végül a Zalaegerszeg és a Ferencváros jutott a fináléba. Eközben a kiesési harcban már vannak biztos búcsúzók, a Kazincbarcikai mellett a Diósgyőr is elköszön az élvonaltól. A feljutás kérdése ugyanakkor még nem zárult le, de a Vasas és a Honvéd továbbra is jó pozícióból várja a hajrát. Emellett osztályozórendszer fontos változásáról is szó esett.
    35 min
  • Címet véd a Ferencváros vagy a Győr ül fel a trónra? - Gurulj be lassítva is!
    A Gurulj be lassítva is! legutóbbi adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István a FIZZ Liga tabelláját elemezte, ugyanis már nem sok van hátra a bajnokságból, így adódik a kérdés, vajon a Fradi vagy az ETO lép majd fel a dobogó legfelső fokára? A fordulók mérkőzései mellett a fej fej mellett haladó Debrecen és Zalaegerszeg is előkerült. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Kazincbarcika benn marad-e, az viszont már biztos, hogy vagy az MTK vagy a Diósgyőr búcsúzik hamarosan. Nemzetközi porondon a Bajnokok-ligájának negyeddöntői is szót kaptak, különösen a Barcelona hazai veresége, valamint a PSG kiemelkedő teljesítménye.
    35 min
  • Mi történik az olasz labdarúgással? - Gurulj be lassítva is!
    A Gurulj be lassítva is! új epizódjában ismét Berkesi Judit és Hajdú B. István beszélgetett a közelmúlt futball-eseményeiről, elsősorban a magyar válogatott két felkészülési mérkőzéséről, melyet Szlovénia és Görögország ellen játszottak. A találkozók kapcsán szó esett a magyar csapat jelenlegi helyzetéről és teljesítményéről is, ám Hajdú B. István kiemelte, a válogatott eredményessége egyértelműen Szoboszlai Dominik, Sallai Roland és Varga Barnabás hármasától fügött az elmúlt években. Zárásként előkerült a közelgő világbajnokság, ahol márr biztosan ott lehet Bosznia-Hercegovina, Törökország és Svédország is, utóbbi kapcsán sokan felvonták a szemöldöküket, a svédek ugyanis egy meccset sem nyertek a selejtezőben, kizárólag a Nemzetek Ligája „mentette meg” őket. Az olasz válogatott már nem volt ilyen szerencsés, zsinórban a harmadik vb-ről marad le, a Bajnokok Ligájából is kiestek, ráadásul nemrég az olasz szövetségi kapitány is lemondott, jogosan adódik tehát a kérdés: mi nem stimmel az olasz futball-lal?
    34 min
  • Mindenki javítani szeretne a válogatottban - Gurulj be lassítva is!
    A Gurulj be lassítva is legújabb adásában ezúttal Hajdú B. István és Székely Dávid ült mikrofon mögé, hogy kibeszéljék az elmúlt hét labdarúgással kapcsolatos híreit és eseményeit. Bár Magyarország nem lehet ott a világbajnoki-pótselejtezőn, a többi csapat számára továbbra sincs megállás a helyekért való küzdelemben. Az írek ellen elvesztett mérkőzés mindenkiben mély nyomot hagyott, emiatt is adódik a kérdés, hogy áll most Marco Rossi és a magyar válogatott a közelgő felkészülési meccsekhez?
    30 min
  • Szoboszlai egyértelműen a Liverpool egyik vezéregyénisége - Gurulj be lassítva is!
    Újabb adással tér vissza a Gurulj be lassítva is!, ahol Berkesi Judit és Hajdú B. István a közelmúlt futball-eseményeit elemezte, így elsőként a Ferencváros Európa-ligában nyújtott teljesítménye került a középpontba, miután a csapat kikapott a Braga elleni visszavágón. Bár az EL véget ért a zöld-fehérek számára, kérdés, hogyan tovább a magyar bajnokságban és a magyar kupában. Emellett a Bajnokok-ligájában is zajlanak a mérkőzések, szerdán a Liverpool bravúros 4-0-ás mérkőzést játszott a Galatasaray ellen. Talán már senkinek nem okoz meglepetést, hogy Szoboszlai Dominik szabadrúgása itt is betalált, ám az angol bajnokságban is egyre nagyobb elismerések érik a fiatal focistát. A nemzetközi eseményekkel párhuzamosan itthon sincs megállás, a héten ugyanis Marco Rossi kihirdette a válogatott 25 fős keretét a márciusi, Szlovénia és Görögország elleni felkészülési mérkőzésekre, melynek ezúttal három újonc, Yaakobishvili Áron, Csinger Márk és Szűcs Tamás is a tagja lett. Az új felállás ugyanakkor vegyes érzéseket váltott ki a szurkolókból, sokan nem értik, hogy Rossi miért hagyta ki Dibusz Dénest, Mocsi Attilát vagy épp Gruber Zsombort.
    33 min
  • Hajdú B. István: Nem volt kérdés, hogy ki a magyar és ki nem, egységes csapat volt a Ferencváros - Gurulj be lassítva is!
    Újabb adással tér vissza a Gurulj be lassítva is!, ahol Berkesi Judit és Hajdú B. István a Ferencváros csütörtöki Braga elleni 2-0-ás győzelmét értékelte, kiemelve a csapat kiemelkedő játékát és összetartását. Az Európa-liga mellett a Bajnokok-ligájában is elkezdődtek a mérkőzések, ám egyik angol csapat sem tudta legyőzni ellenfelét, köztük a Liverpool is kikapott a Galatasaray csapatától, ezzel szemben a norvég Bodø továbbra is megállíthatatlan. A Fradi bravúros játéka kapcsán a magyar bajnokság következő fordulói is szóba kerültek, illetve vb-selejtező és a női labdarúgó-válogatott Azerbajdzsán elleni 1-0-ás győzelme is előkerült.
    30 min
  • Távozik Vladimir Radenkovič a DVTK-tól - Gurulj be lassítva is!
    A DVTK közölte a hírt, mely szerint azonnali hatállyal távozik vezetőedzői posztjáról Vladimir Radenković, így teljesült a csapat szurkolóbázisának kívánsága. Berkesi Judit és Hajdú B. István az elmúlt hét NBI-eseményeit elemezte a Gurulj be lassítva is! legújabb adásában, köztük az MTK hullámvölgyét, az ETO kiemelkedő teljesítményét, illetve a Ferencváros Kazincbarcika elleni győzelmét is. A magyar bajnokság mellett a női válogatott és a vb-selejtező is szóba került, a csapat legközelebb Azerbajdzsán ellen lép pályára.
    31 min
  • EL-sorsolás: Ferencváros-Braga párharc - Gurulj be lassítva is!
    Megtörtént a sorsolás a Bajnokok-ligájában, így a Gurulj be lassítva is! mai adásában természetesen az új párosítások kerültek terítékre, de Berkesi Judit és hajdú B. István élőben követte az Európa-liga sorsolását is. A hírek szerint már biztos, hogy a Bajnokok-ligájában a két magyar érdekeltségű csapat, a Galatasaray és a Liverpool egymással fog megküzdeni, a Ferencváros pedig a portugál Braga ellen lép majd pályára.
    30 min
  • Nagyon fontos hét jön a Ferencváros számára - Gurulj be lassítva is!
    A megszokott felállásban tért vissza a Gurulj be lassítva is!, a mikrofonnál ismét Hajdú B. István és Berkesi Judit! A hét futballeseményei közül a csütörtök esti Ludogorec-Ferencváros mérkőzés kapott kiemelt szerepet, ahol 2–1-es vereséget szenvedtek a zöld-fehérek. A meccs elemzése mellett a következő hét találkozói is előkerültek, különösen a hétfői MTK elleni mérkőzés és a bolgárokkal lejátszandó visszavágó is.
    28 min
  • Hajdú B. István: Szoboszlai a világ legjobbjai közé tartozik - Gurulj be lassítva is!
    Tegnap hozták nyilvánosságra Nemzetek a Ligájának menetrendjét, így már azt is lehet tudni, kikkel csap össze a magyar válogatott. A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István a jelenlegi válogatott jövőbeli céljait pedzegették, ennek kapcsán pedig Szoboszlai megszokott bravúrjai is szóba kerültek, illetve a vasárnapi Liverpool-Manchester City mérkőzésen nyújtott teljesítménye is, de a Premier League másik magyar szereplője, Tóth Alex is egyre többet játszik a Bournemouth meccsein.
    35 min

About Gurulj be lassítva is!

From the publisher's feed

Az M4 Sport hivatalos, labdarúgással foglalkozó podcastje, ami a világbajnokság idején a helyszínről, Katarból jelentkezik minden este.

More shows like Gurulj be lassítva is!

TT Extra by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

TT Extra

1 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

50 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Sportcast @index.hu by Index.hu

Sportcast @index.hu

1 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

22 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

15 Listeners

Bartók Rádió Podcast by MTVA Podcast

Bartók Rádió Podcast

0 Listeners

Söprögető Kocsi by MTVA Podcast

Söprögető Kocsi

0 Listeners

Bozsik gazda podcast by Kossuth Rádió Podcast

Bozsik gazda podcast

0 Listeners

Emberemlékezet by Kossuth Rádió Podcast

Emberemlékezet

1 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

21 Listeners

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában by MTVA Podcast

Orbán Viktor – miniszterelnöki interjú a közmédiában

1 Listeners

Petőfi Rádió Podcast by MTVA Podcast

Petőfi Rádió Podcast

0 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Szellem a palackból by MTVA Podcast

Szellem a palackból

0 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

53 Listeners

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál by Kossuth Rádió Podcast

Gyerekekről felnőtteknek-Vendég a háznál

1 Listeners

Rozmaring tippek a családnak by MTVA Podcast

Rozmaring tippek a családnak

0 Listeners

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól by MTVA Podcast

VÁLASZ-UTAK - Rólunk szól

0 Listeners

LEAK. by Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

LEAK.

1 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Ez itt a kérdés by MTVA| M5

Ez itt a kérdés

0 Listeners

40x20 by M4 Sport|MTVA

40x20

0 Listeners

Kommentár Klub by MTVA| M5

Kommentár Klub

0 Listeners

Agapé+ by Agape+

Agapé+

0 Listeners

48 perc by MTVA Podcast

48 perc

0 Listeners

Napközben by Kossuth Rádió Podcast

Napközben

0 Listeners

Férfi kézi-vb podcast by M4Sport

Férfi kézi-vb podcast

0 Listeners

0-s pálya by M4 Sport| MTVA

0-s pálya

0 Listeners

Rádiószínház by Kossuth Rádió Podcast

Rádiószínház

0 Listeners