Sign up to save your podcasts
Or

Vajdaságban rendesen 45 perces órákkal indult ma az oktatás. A jövőben pedig a járványügyi helyzet alakulását figyelembe véve a szemafor módszer szerint alakul a tanítás. Magyar tannyelvű oktatás 78 általános iskolában folyik mintegy 11000 diákkal. 1390 magyar elsős kezdi meg idén a tanulmányait. Szeptember elseje van és a Hangadó Szerdát oktatással indítjuk. Vicsek Annamária oktatási államtitkár a vendégünk.
A térség illetékesei egymás irányába fogalmaztak meg elvárásokat az eltűntek világnapján, hiszen az elmúlt 3 évtizedben történt konfliktusok rengeteg áldozattal jártak. Több ezer ember sorsa pedig továbbra sem ismert. Az ilyenkor elhangzó üzeneteket viszont politikai célokra is fel lehet használni. Miközben a közvélemény a szerbiai pártközi párbeszéd eredményeit várja, nem csak az ellenzéken belüli viszonyok a tisztázatlanok, hiszen a hatalmi koalíció kisebb tagjai lassan létjogosultsági kérdésekkel kényszerülhetnek szembenézni.
Az utolsó amerikai katonai repülőgépek is elhagyták Afganisztán területét, az Egyesült Államok azonban továbbra is segít kijutni azoknak az amerikai állampolgároknak, illetve afgánoknak, akik távozni akarnak. A helyzetet Márton Attila és Dani Zsolt elemzi.
By Radio-televizija VojvodineVajdaságban rendesen 45 perces órákkal indult ma az oktatás. A jövőben pedig a járványügyi helyzet alakulását figyelembe véve a szemafor módszer szerint alakul a tanítás. Magyar tannyelvű oktatás 78 általános iskolában folyik mintegy 11000 diákkal. 1390 magyar elsős kezdi meg idén a tanulmányait. Szeptember elseje van és a Hangadó Szerdát oktatással indítjuk. Vicsek Annamária oktatási államtitkár a vendégünk.