Sign up to save your podcasts
Or

Az Európai Parlament képviselői többnyire elégedetten zárták belgrádi látogatásukat, miközben az ellenzék az elfogadott választási szabályok gyakorlati végrehajtásában kételkedik. Kiderült, hogy a hatalmi haladók és a szocialisták mégis külön listát állítanak a parlamenti választáson, az európai irányultságú ellenzék pedig továbbra sem zárta le véglegesen a közös jelöltről szóló vitát.
A környezetvédelmi aktivisták a napokban sem függesztették fel tevékenységüket, egyebek között a levegőszennyezés megelőzésére vonatkozó szabályok betartását kérték, de arra is rámutattak, hogy a Rio Tinto vállalaton kívül más cégek is veszélyeztethetik a természetet.
Az egyetemes magyarság csonkítatlanul csakis akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad – hangsúlyozta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke Palicson, a magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségén, ahol átadták neki a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Aranyplakettjét.
Szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt
By Radio-televizija VojvodineAz Európai Parlament képviselői többnyire elégedetten zárták belgrádi látogatásukat, miközben az ellenzék az elfogadott választási szabályok gyakorlati végrehajtásában kételkedik. Kiderült, hogy a hatalmi haladók és a szocialisták mégis külön listát állítanak a parlamenti választáson, az európai irányultságú ellenzék pedig továbbra sem zárta le véglegesen a közös jelöltről szóló vitát.