Hangadó szerda

Hangadó szerda - 2022.05.04.


Listen Later

Hétfőn megalakult Magyarország új Országgyűlése.

Miközben az ukrán válság hátterében továbbra is sorakoznak a szerbiai vezetés tárgyalásai a nyugati illetékesekkel, a volt Jugoszlávia területén létező államokban feszültséget kelt a korábbi háborúk áldozataira való emlékezés, hiszen a történéseket nem minden ország értelmezi azonos módon.

Arany János-érmet vehetett át Budapesten Kasztori Rudolf az agrártudományok doktora a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Csányi Erzsébet egyetemi tanár, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium alapítója és vezetője a Vajdasági Magyar Akadémia Tanács új elnöke.

Új kormánya van Montenegrónak.

Az ukrajnai konfliktus évszázadokra visszanyúló előzményeiről Mészáros Zoltán történész nyújt áttekintést.

Külpolitikai rovatunkban szó lesz még a Vikilíksz kiszivárogtató portál alapítójáról, Dzsulijan Asszánzs újságíróról, aki már nagyon közel került ahhoz, hogy Nagy-Britannia kiadja őt az Egyesült Államoknak. Kitérünk arra is, hogy a török bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Oszman Kavala milliomos emberi jogi aktivistát. Mindkét ügy nemzetközi visszhangot keltett.

A szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Hangadó szerdaBy Radio-televizija Vojvodine