Hangadó szerda

Hangadó szerda - 2022.08.03.


Listen Later

Megalakult a köztársasági parlament, amelyben ezúttal több ellenzéki frakció is jelen lesz. A VMSZ frakcióját a továbbiakban is Pásztor Bálint vezeti.

A hetet a Belgrád és Pristina közötti feszültség újbóli kiéleződése jellemezte, ami nemzetközi reakciókat is kiváltott. A helyzetre egyelőre csak ideiglenes megoldást találtak, ami azt jelenti, hogy észak-Koszovóban egy hónapon belül ismét sor kerülhet tömeges tüntetésekre és útlezárásokra.

Újvidéken csütörtökön este több százan tüntettek a rendőrségi épület előtt, tiltakozva a tartományi képviselőháznál elkövetett korábbi erőszakos fellépés, és a bűnszövetkezés ellen. Egyben folytatták az demonstrációt az újvidéki általános területrendezési terv ellen is, mely a Sodros városrész lakóteleppé történő átépítését is előirányozza.

Szerbiában az év első hat hónapjában kétszer annyian haltak meg mint, ahányan születtek.

Külpolitikai rovatunkban a Nagy-Britanniában kormányzó konzervatív párt vezetői posztjára és egyben a miniszterelnöki helyre pályázó két politikus táborának álláspontjait tekintjük át.

Szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Hangadó szerdaBy Radio-televizija Vojvodine