Sign up to save your podcasts
Or

Szerbia új energetikai projektek megvalósításával alkalmazkodik majd a Moszkva elleni uniós szankciókhoz, időközben pedig többet fizet majd a nyersolajért – közölte az államfő, aki arról is szólt, hogy a nyugati hatalmak Koszovóra vonatkozó új javaslata ellenére sem egyezik bele, hogy Pristina felvételt nyerjen a nemzetközi szervezetekbe.
Az aradi tizenháromra emlékezett a világ magyarsága. Vajdaságban a központi megemlékezést a bánáti Eleméren tartották az eddigiektől eltérően a templom előtt, ahol Kiss Ernő honvédtábornok nyugszik.
Nagybecskereken bemutatták Várady Tibor: Mi legyen a bronz utazóórával? című, és Egy aradi vértanú dédunokája szerint alcímű kötetét.
Külpolitikai rovatunk témája az Európai Politikai Közösség Prágában megtartott első csúcstalálkozója. Ennek apropóján arra keressük a választ, hogy a gyakorlatban mire is lesz képes a szervezet, mely számos különböző álláspontot képviselő országot tömörít.
Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista, az emberi jogokat védő Memorial orosz szervezet és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja kapta idén a Nobel-békedíjat.
A szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt
By Radio-televizija VojvodineSzerbia új energetikai projektek megvalósításával alkalmazkodik majd a Moszkva elleni uniós szankciókhoz, időközben pedig többet fizet majd a nyersolajért – közölte az államfő, aki arról is szólt, hogy a nyugati hatalmak Koszovóra vonatkozó új javaslata ellenére sem egyezik bele, hogy Pristina felvételt nyerjen a nemzetközi szervezetekbe.