Sign up to save your podcasts
Or

A napokban Vajdaság-szerte emlékeznek az 1944-ben és 1945-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra.
A nyugati hatalmak az új kormány felállását követően is megismételték az országunk irányába megfogalmazott elvárásokat. Egyes ezzel kapcsolatos szakértői vélemények szerint Belgrád külpolitikai álláspontja kizárólag a még tartó geopolitikai üzletelések függvényében alakul majd.
Koszovóban továbbra is fennáll egy újbóli konfliktus kitörésének veszélye, miután többszöri nyugati felszólítást követően sem rendeződött a járműtáblák körüli vita Belgrád és Pristina között.
Külpolitikai rovatunkban arra is keressük a választ, hogy várhatóak-e változások Kína politikáját illetően, miután a kommunista párt harmadik vezetői mandátumára választotta meg Hszí Csin Pinget, amire eddig nem volt példa, hiszen a korábbi szabályok két ciklusra korlátozták a szerepkör betöltését.
Szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt
By Radio-televizija VojvodineA napokban Vajdaság-szerte emlékeznek az 1944-ben és 1945-ben ártatlanul kivégzett áldozatokra.