Sign up to save your podcasts
Or

Miközben a nyugati sajtó és közvélemény arról vitázik, hogy morális szempontokat tekintve indokolható-e a Szerbiával kötött és Európa számára kiemelten fontos nyersanyag-szándéknyilatkozat, addig az itteni hatalom a dokumentum révén várható jelentős beruházások hatását vetíti előre. Mindez túlmutat a gazdasági kérdéseken és nagyban befolyásolja majd az unióval való politikai viszonyokat is. Közben a belgrádi törvényhozás a szerb nép jövőjéről szóló nyilatkozattal illetve pénzügyi kérdésekkel foglalkozott.
Visszalép pártjának elnökjelöltségétől Joe Biden, ami azt jelenti, hogy a Demokrata Pártnak új jelöltet kell találnia a november 5-i elnökválasztásra.
Az Európai Parlament megválasztotta Ursula von der Leyent a következő Európai Bizottság élére.
Vicsek Annamária FIDESZ-es képviselő a Kulturális és Oktatási Bizottságban tag, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságban pedig póttag lesz.
A szerkesztők: Muci Szántó Márta és Dani Zsolt
By Radio-televizija VojvodineMiközben a nyugati sajtó és közvélemény arról vitázik, hogy morális szempontokat tekintve indokolható-e a Szerbiával kötött és Európa számára kiemelten fontos nyersanyag-szándéknyilatkozat, addig az itteni hatalom a dokumentum révén várható jelentős beruházások hatását vetíti előre. Mindez túlmutat a gazdasági kérdéseken és nagyban befolyásolja majd az unióval való politikai viszonyokat is. Közben a belgrádi törvényhozás a szerb nép jövőjéről szóló nyilatkozattal illetve pénzügyi kérdésekkel foglalkozott.