Vipcast podcast powered by Media1

Hatalom és média: Murányi András, a 7 éve bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője a Media1 műsorában


Listen Later

Murányi András, az immáron hét évvel ezelőtt bezárt Népszabadság című napilap utolsó főszerkesztője (jelenleg a Párbeszéd-Zöldek kommunikációs igazgatója, Karácsony Gergely tanácsadója) járt a Media1 műsorában. A beszélgetés elején szó esett arról a kommunistázásról, amit Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója csinált pár héttel ezelőtt, a lap bezárása évfordulójának napján. A volt főszerkesztő elmondta, szerinte miért álságos és hazug kommunikáció, és azt, hogy ő hogyan emlékezik a Népszabadság működésére.

Murányi András ezenkívül több érdekes részletet is elárult arról, milyen módszereket alkalmazva zárta be a Mediaworks a Népszabadságot hét éve, mely akkoriban Magyarország legnagyobb pénzért értékesített közéleti napilapja volt.

Murányi elmesélte azt is, hogyan próbálta elérni különböző befektetőknél, hogy a stáb együtt maradva tovább folytathassa a munkát – ezzel kapcsolatban elmesélte azt is, hogy több helyről is ígéret volt több száz millió forintra, amikor is váratlanul eltűntek az érintettek… A volt főszerkesztő beszélt a Népszabadság a bezárása előtti gazdasági helyzetéről is, amiről nem valós információk jelentek meg szerinte a kormánypárti médiumokban annak idején.

Murányi András a Media1 felvétele után (hátul) és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője (elől)

A bezárt napilap szerkesztőségének volt vezetője elmesélte azt is, hogyan fenyegetőzött Rogán Antal fideszes politikus, amikor a Népszabadság a Rogán helikopterezéséről szóló, óriási port kavaró anyagát készítette, ami Murányi szerint végül nagyban hozzájárult az újság beszántásához.

A Népszabadság utolsó lapszámának borítója

Szó esett a beszélgetésben a jelenlegi médiahelyzetről is, de Murányi Andrással beszélgettünk arról is, miért hagyott fel az újságírással.

Végül szó esett Murányi András és Kepes András vitájáról, ami akörül bontakozott ki nemrégiben, hogy Kepes nagyon keményen beszólt a Telexnek a vele készült interjúja címadása miatt, majd a lap azután se szó, se beszéd, átírta a Kepessel készült interjújának címét. A Media1 műsorában Murányi részletesen is elmesélte, mi a gondja Kepes megnyilvánulásával az ügyben, és miért tartja aggályosnak azt, hogy a Telex a nyomás alatt megtört, amivel szerinte egy veszélyes szelepet is kinyitott a jövőre nézve.

A beszélgetést technikai okokból néhány héttel ezelőtt rögzítettünk, így az ügyben azóta történt újabb fejleményekre, Kepes ismételt, október 25-i megszólalására interjúalanyunknak a felvételkor nem volt módja reagálni, ezt most a Media1-en egy válaszcikkben tette meg.

A  Media1 teljes beszélgetése Murányi Andrással az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

https://vipcast.hu/wp-content/2023/11/media1-2023-11-06-muranyi_andras-nepszabadsagbezaras-kepes-dszalay.mp3

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:

  • Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
  • Mex Rádió (online)
  • The post Hatalom és média: Murányi András, a 7 éve bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője a Media1 műsorában first appeared on Vipcast.hu powered by Media1.
    ...more
    View all episodesView all episodes
    Download on the App Store

    Vipcast podcast powered by Media1By Szalay Dániel

    • 4
    • 4
    • 4
    • 4
    • 4

    4

    2 ratings


    More shows like Vipcast podcast powered by Media1

    View all
    Biznisz Boyz: A magyar vállalkozói podcast show by BROCASTERZ

    Biznisz Boyz: A magyar vállalkozói podcast show

    3 Listeners

    Direkt36 Podcast by Direkt36

    Direkt36 Podcast

    2 Listeners

    Partizán by Partizán média

    Partizán

    18 Listeners

    Portfolio by Portfolio

    Portfolio

    2 Listeners

    Qubit Podcast by QUBIT.HU

    Qubit Podcast

    4 Listeners

    444 podcastek by 444

    444 podcastek

    21 Listeners

    Concorde Podcast by Concorde

    Concorde Podcast

    0 Listeners

    Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

    Friderikusz Podcast

    55 Listeners

    Háromharmad - 24.hu by 24.hu

    Háromharmad - 24.hu

    3 Listeners

    Cégépítők by BROCASTERZ

    Cégépítők

    0 Listeners

    Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

    Mindenségit!

    3 Listeners

    Portfolio Checklist by Portfolio

    Portfolio Checklist

    4 Listeners

    Hatalmas arcok by Betone.hu

    Hatalmas arcok

    1 Listeners