IRÁNYJELZŐ

IRÁNYJELZŐ

By Porsche HungariaLeisureAutomotive
Download on the App Store

IRÁNYJELZŐ episodes

  • Hajtsuk be az értékcsökkenés összegét a biztosítókon! - Dr. Újvári Zoltán

    Az IRÁNYJELZŐ vendége dr. Újvári Zoltán ügyvéd, biztosítási és ingatlanforgalmi szakjogász.

    Szó esik arról, hogy ki fizet, ha rázuhan egy ág az autódra, és miért nem elég, ha a fákat egy lassan guruló kisbuszból nézik meg kétévente.

    Megtudjuk azt is, mi az értékcsökkenés, és miért nem mindegy,melyik módszerrel számolják.

    Kiderül az is, miért marad jótállás nélkül sok lízingelt céges autó.

    A "második félidőben" három idén lezárult per jön: egy „hullámzó"kisteherautó, egy taxis, akinek a kiesett napjai harmadát sem fizették ki, és egy ötezer forintos tétel, amelyből a szervizek is tanulhatnak.

    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    58 min
  • "Nem szerettem volna főszerkesztő lenni" - Hamvas Tamás, Totalcar

    Az IRÁNYJELZŐ mai adásában Hamvas Tamás, a Totalcar főszerkesztője a vendég.

    Beszélgetünk a pályafutásáról, a Totalcar jelenéről és jövőjéről, és arról, merre tart az autóipar és az autós újságírás.

    • az első húsz év
    • a legendás gyakornoki "interjú"
    • alázat és munkabírás
    • miért nem akar senki főszerkesztő lenni
    • Mad Mike Budapesten
    • mit visel ma el egy importőr
    • szerkesztőség kontra youtuberek
    • a YouTube csapdája
    • a Balkan Rally és a lángoló ŠKODA története
    • a retró, mint az európai gyártók fő fegyvere
    • az Octavia, mint tökéletes mindenes


    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    58 min
  • "Használom az AI-t, de közben sírok belül" - Nánási Pál

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Nánási Pál fotós, vlogger és gasztrovállalkozó, az Audi márkanagykövete.

    Körbejárjuk a fotózás múltját, jelenét és bizonytalan jövőjét az analóg reneszánszától egészen a mesterséges intelligencia térnyeréséig, de a Hungaroring aszfaltjára már egy RS3 kormánya mögött hajtunk fel.

    Amiről szó lesz:📸 Az AI és a gyász fázisai📷 A kreatív szakmák új valósága📸 A profi előnye az amatőrrel szemben📷 Az analóg fotózás reneszánsza📸 Miért olyan nehéz autót fotózni📷 A legfiatalabb generáció és a "digitális szemérmesség"📸 Milyen sofőr egy Audi-nagykövet📷 Audi Performance Days a Hungaroringen📸 Példaképe, Sebastião Salgado📷 Podcast- és YouTube-ajánlók: McKinnon, MKBHD, Cleo Abram

    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    41 min
  • 6 év garancia a Porsche Hungaria új autóira - Kiss Pál

    2026. szeptember 1-jétől a Porsche Hungaria minden Magyarországon vásárolt új gépkocsihoz 6 év általános garanciát biztosít, legfeljebb 200 000 kilométerig, felár nélkül.

    Az IRÁNYJELZŐ mai adásában Kiss Pál, a Porsche Hungaria Group Service vezetője a vendégünk.

    Végigvesszük, mit takar a bejelentés apró betűs része, kinek érdemes most lépnie, és hogyan növeli ez az autód értékét.

    Miről lesz szó?

    • Mit jelent pontosan a 6 év / 200 ezer km és a visszamenőleges hatály?
    • Az elektromos autók magasfeszültségű rendszere: 8 év / 160 ezer km
    • A szeptember 30-i határidő – kinek és miért éri meg most lépnie?
    • Honnan indultunk: a Porsche Hungaria-garancia evolúciója
    • Kor vagy futásteljesítmény – mitől hibásodik meg egy autó?
    • A garancia a járműhöz kötődik – így száll át a következő tulajdonosra
    • Márkaszerviz és garancia: mi az igazság, és mi a nagy „de”?
    • Egész Európára érvényes – hogyan térítik a külföldi javítást?
    • A rejtett érték: a 100 ezer forintos TopCard, amiről sokan nem tudnak
    • Maradványérték: mennyivel ér többet egy garanciás autó?
    • Mi a következő lépés a Group Service-nél?


    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    34 min
  • "Aki nem érti, amit olvas, az már nem szabad ember" - Ott Anna

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Ott Anna művészeti menedzser, irodalomterapeuta, irodalmi influencer és a ŠKODA legújabb márkanagykövete.

    Olvasásról, a figyelem válságáról, a könyvpiac átalakulásáról, az AI-ról és arról beszélgettünk, miért nem cserélhető le semmire az az élmény, amit egy könyv ad, a végén pedig az us kiderül, hogyan talált egymásra egy irodalmár és egy autómárka.

    📚 Miért nem "szabad ember", aki nem érti, amit olvas📚 Az internet nem az idődet, hanem a figyelmedet rabolja el📚 A mélyolvasás mint kihalófélben lévő készség📚 Mit jelent olvasottnak lenni az AI korában📚 Hangoskönyv, BookTok, könyvklubok📚 Miért nem néz filmeket az, aki imádja a könyveket📚 Irodalomterapeutából ŠKODA-nagykövet

    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    53 min
  • "A használtautó-piacon most a vevők vannak jó helyzetben" - Tóth Péter, Das WeltAuto Centrum

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója, akivel végigvesszük a magyar használtautó-piac elmúlt öt évét, és kiderül az is, hogy mit érdemes annak tudnia, aki most vásárolna.

    • COVID: amikor az autó befektetés lett- Amikor üresen kongott a telephely
    • Miért a vásárló van most nyeregben?
    • Hogyan kúszott a keresés a 3,5-4 millió forintos sávba?
    • Hogyan lett a Volkswagen a használtpiac királya?
    • SUV, kombi vagy limuzin – mit könnyebb ma eladni
    • Használt elektromos: mit mutat az akkumulátor-diagnosztika?
    • Kínai autók: reklám kontra valóság a magyar utakon
    • A legfontosabb tanácsok vásárlás előtt
    • Tóth Péter kedvence és a legjobb árérték-arányú autó a kínálatból

    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    59 min
  • "Az uniós politikusok és gazdasági szereplők naivak voltak." - Horváth Zsolt

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Horváth Zsolt, a VEZESS főszerkesztője.Világ körüli útra indulunk.

    Európa és természetesen Magyarország mellett érintjük Japánt, Dél-Koreát és Kínát is, miközben megbeszéljük az autóipar átrendeződését és az autós újságírás jelenét-jövőjét.

    • miért volt „naiv" a Nyugat a kínai üzleti kultúrával szemben
    • a 2035-ös tiltás valódi oka
    • miért küzdenek túlélésükért a kínai gyártók?
    • a Volkswagen visszatérése
    • importőri kapcsolat vs. hitelesség
    • az AI szerepe az újságírásban
    • Horváth Zsolt három álomautója a konszern történelméből
    57 min
  • "Az Audival 2030-ra mi akarunk lenni az elsők" - Szabó András

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Szabó András, az Audi márkaigazgatója.

    Mit jelent ma Audinak lenni, amikor a német prémium háromszög körül átrendeződik a világ?

    💡 a Forma-1-es belépő valódi üzleti hozadéka

    💡 a Monacóban leleplezett Nuvolari szupersportautó

    💡 a Tesla és a kínai márkák nyomása

    💡 a modellek elnevezése körüli kavarodás

    💡 miért egyre nehezebb „forradalmit" mutatni a prémium szegmensben

    46 min
  • "A legjobb felkészülés az AI ellen maga az AI használata" - Szertics Gergely

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Szertics Gergely, a HUN-REN AI Szolgáltató Központ igazgatója.

    A kiválóság megszületik. Csak éppen hibás. Te vajon észrevennéd, hogy az AI hol tévedett?

    Mi az a képesség, ami tényleg „AI-proof"-fá tesz? Miért játssza ki minden cégnél valaki a tiltást? Tényleg elvihető az AI tudása egy pendrive-on?

    🧠 Az AI három szintje és miért a középsőt használják a legkevesebbet

    🧠 Miért hoz létre az agentic AI „hibás kiválóságot", és hogyan változik tőle a minőségbiztosítás logikája

    🧠 Shadow AI: miért kerüli meg mindenki a céges tiltásokat

    🧠 Lokális, helyben futó open-source modellek – adatbiztonság a gyakorlatban

    🧠 AI az autóiparban: a gyártás és a vezetés két külön világa

    🧠 Önvezetés: kamera kontra lidar, Tesla kontra Waymo

    🧠 A kockázat, amiről keveset beszélünk: az AI mint „társ"

    🧠 Miben érdemes reménykedni 2026 közepén?Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    46 min
  • "A Tesla autóipari szempontból elmesélte a történetét" - Várkonyi Gábor

    Az IRÁNYJELZŐ vendége Várkonyi Gábor autópiaci elemző.

    Válságban a modern autós formatervezés? Tényleg önként áldozza fel az Európai Unió a saját autóiparát a zöld utópiák oltárán, miközben Kína és Amerika teljesen más szabályok szerint játszik?

    A legfrissebb adásban Várkonyi Gábor autópiaci szakértővel járjuk körbe az iparág legégetőbb kérdéseit a sokkoló designtrendektől kezdve a globális gazdasági erőviszonyok drasztikus átalakulásáig.

    Ha tetszett az adás, ne felejtsetek el feliratkozni, hogy ne maradjatok le a következő részekről sem!

    54 min

About IRÁNYJELZŐ

From the publisher's feed

Nálunk a vendégeknek minden témáról ugyanaz jut az eszébe. Az autók!