Geszti Pétert senkinek sem kell bemutatni. Ő a Rapülők egykori frontembere, A dzsungel könyve szövegírója és a hazai reklámszakma egyik legismertebb arca. De mi történik akkor, amikor a mindig pörgős, sikeres showman hirtelen egy sötét esőfelhőnek érzi magát a saját élete felett? Ebben az epizódban a mosoly mögé nézünk. Egy kendőzetlenül őszinte beszélgetést hoztunk nektek a bukásokról, az öregedésről és a személyes megújulásról.

Péter elmeséli azt a mellbe vágó pillanatot, amikor a kislánya egy családi rajzon esőfelhőként ábrázolta őt. Ez a felismerés indította el azon az úton, hogy tudatosan újraépítse a belső békéjét. Beszélgetünk arról, hogyan rántotta ki magát a negatív társadalmi spirálból, és miért volt elengedhetetlen újra megtalálni a "létvágyat" a mindennapokban. A folyamatos panaszkodás helyett a cselekvést választotta.

„a boldogsága az nem egy hely, hanem inkább egy irány, és hogy a felé lehet határozottan is menni, hogy az ember már felismeri a saját igényeit, a saját képességeit, olyan embereket tud maga köré venni, akik inspirálják őt”

Az öregedés sokaknak tabu, de vendégünk ezt is meglepő lazasággal kezeli. Nem a külső ráncok eltüntetése a célja, hanem a szellemi frissesség megtartása. Szóba kerül a "poptimizmus" filozófiája, ami segít túlélni a legzavarosabb éveket is. Péter elárulja, miért inspirálja Clint Eastwood életfelfogása, és hogyan alkalmazza ezt a saját mindennapjaiban.

„nem engedem be az öreg embert. Ez a titka mindennek. Mindenünkben lakunk egy öreg ember, aki idősödik, és hogy nem szabad beengedni őt”

Marketingesként különösen izgalmas hallani, hogyan változott meg Péter viszonya a reklámszakmával. Bár hatalmas sikereket ért el ezen a pályán, a klímaváltozás és a túlfogyasztás felismerése után képes volt elengedni ezt a világot. Szó esik arról az elszalasztott, milliárdos üzleti ajánlatról is, amire ma már lehet, hogy másként reagálna. Mégsem bánja a döntését, hiszen a saját szabadsága és a független alkotás lehetősége mindennél többet ér számára.

Izgalmas stratégiai kontrasztot is kapunk a tartalomgyártásról. Péter összehasonlítja a Rapülők korszakának építkezését a mai YouTube sztárok modelljével. Míg ma a tartalomkészítők először a közösséget építik fel, és csak utána adnak el nekik terméket, ők régen fordítva csinálták: bedobták a kész zenét a piacra. Ez a fajta tudatosság és marketinges látásmód az, ami miatt Geszti Péter a mai napig képes arénákat megtölteni. Nem csupán zenél, hanem közösséget épít.

„az üzleti lehetőségek olyanok, mint a buszok. Mindig jön egy másik. És szerintem az életünkben is így van. Mindig jön egy másik busz, föl kell elszállni.”

Zárásként bepillantunk a család dinamikájába is. Kiderül, milyen egy olyan háztartásban élni, ahol erős nők veszik körül. Feleségével, Edittel azon dolgoznak, hogy a lányaikat ne nyomassza a teljesítménykényszer. Ehelyett elfogadásra, bátorságra és az élet élvezetére tanítják őket. Tarts velünk, és tudd meg, hogyan maradhatsz te is éhes a sikerre 60 felett is!

Ebbe az epizódba Krizsó Szilvia egy olyan vendéget hívott, akinek a meglátásai nemcsak a magánéletünkben, de még a cégvezetésben vagy a karrierünk építésében is aranyat érnek. Tari Annamária pszichoanalitikus, pszichoterapeuta őszintén beszél arról, miért érezzük magunkat sokszor kevésnek, és hogyan darálja le az önértékelésünket a digitális világ. Legyünk őszinték: az imposztor szindróma a legjobb szakembereket is megbénítja. Ez a beszélgetés pont nekik – és persze mindenkinek – szól, aki szeretne végre leszállni a tökéletesség hajszolásának mókuskerekéről.
A mai online térben a folyamatos rivalizálás és a kirakatéletek figyelése észrevétlenül is mérgezi a mindennapjainkat. Tari Annamária zseniálisan fogalmazza meg a közösségi média jelentette csapdát, ami ellen mindannyian küzdünk nap mint nap:
„Abban a pillanatban, ahogy észrevétlenül, de becsúszunk a folyamatos rivalizáció és monitorozás ködébe, akkor ott (...) elkezdesz csúszni lefelé, mert már teleszkóbból van az önértékelésed, és megy lefelé.”
De nemcsak a social media okozta szorongásról esik szó az adásban. Sokan azért tanulunk és képezzük magunkat folyamatosan, mert nem hisszük el, hogy a tudásunk már most is elég. A beszélgetés mélyen érinti az önismeret határait, a gyerekkori traumák hatását a karrierünkre, és azt a belső hajtóerőt, ami miatt sok sikeres cégvezető is retteg a kudarctól. Annamária rávilágít, hogy a megszerzett sikereket tudatosan kell kezelnünk, különben a saját eredményeink válnak semmivé a saját szemünkben.
„A megszerzett dolgok leértékelődését azt úgy lehet megakadályozni, hogy nem hagyod elfutni, hanem kirakod egy ilyen polcra.”
Az egyik legfontosabb gondolat, amit ebből az adásból magaddal vihetsz, az az „elég jó” állapota. A toxikus pozitivitás és a mindenáron való önfejlesztés korában felszabadító hallani, hogy nem kell mindig a topon lennünk. Egy vállalkozás vagy egy karrier építése során is hajlamosak vagyunk ostorozni magunkat. Annamária szerint a valódi önbecsülés nem a tökéletes Instagram posztokból fakad, hanem abból a reális, stabil belső képből, ami akkor is megtart minket, amikor kilépünk a hús-vér valóságba.
A könnyedebb, mindennapi pszichológiai témák mellett az epizód egy nagyon is húsbavágó, nehéz kérdést is feszeget: a gyermekvédelmet és a nevelőotthonok sokszor rideg valóságát. Annamária, aki korábban maga is dolgozott javítóintézetben, kendőzetlen őszinteséggel beszél a rendszer hiányosságairól, a pedagógusok túlterheltségéről és arról, miért lenne szükség sürgős szemléletváltásra a traumatizált gyerekek megmentése érdekében.
Hogyan maradjunk mégis egyensúlyban ebben a zajos, sokszor nyomasztó világban? A válasz egyszerűbb, mint gondolnád. Nem kellenek óriási, életmegváltó lépések. Sokszor egy kiadós edzés, egy ablakpucolás vagy egy kedvenc zeneszám is elég ahhoz, hogy visszanyerjük a kontrollt. Ahogy a vendég mondja, nem kell a végtelenségig hibátlannak tűnnünk:
„Nem tökéletesnek kell lenni, hanem szívósnak.”
Tarts velünk ebben a gondolatébresztő, őszinte és nagyon is emberi beszélgetésben! Ha valaha is érezted már úgy, hogy összenyom a külvilág elvárása, vagy csak keresed a kapaszkodókat a hétköznapi mókuskerékben, ezt az epizódot neked találták ki. Ne felejts el feliratkozni a csatornára, hogy ne maradj le a következő részekről sem!

Ebben az epizódban egy rendkívül izgalmas és rendhagyó beszélgetést hallhattok: Krizsó Szilvia vendége nem más, mint férje, Faragó Attila üzletember. Ez a műsor azonban messze túlmutat egy klasszikus családi tereferén. Attila olyan mélységű betekintést enged a siker, az önbizalom és a tudatos életszervezés világába, amit ritkán hallani ilyen nyers őszinteséggel.
A beszélgetés központi témája az önkép és a külvilágnak mutatott "csomagolás" kapcsolata. Attila mesél arról, hogyan vált az általános iskolai menő srácból egy középiskolai "senkivé", majd hogyan építette újjá önmagát a Dale Carnegie-módszerek és az önszugresszió segítségével. Megtudhatjuk, hogyan kapott meg egy komoly gazdasági állást mérnöki diplomával a zsebében, pusztán a magabiztosságára és a gyors tanulási képességére építve.
"Tudom, hogy a hibáim van, de ezt én úgy elfogadtam magamban, hogy ez így jól van, és azt gondolom, az az egész életemnek a meghatározó része az, hogy én szerintem ismerem magam."
Szóba kerül az üzleti élet egyik legnagyobb tabuja is: mennyit számít a valódi tudás, és mennyit az eladás művészete? Attila szerint a siker kulcsa sokszor nem a "tudás hegyének" megmászásában, hanem abban rejlik, hogyan tálaljuk azt a keveset, amink van. Ez a fajta racionalizmus és praktikus gondolkodásmód nemcsak a karrierjét, hanem a gyerekneveléshez és a magánéletéhez való hozzáállását is meghatározza.
"Mert nekünk nem az a fontos, hogy amit eladsz, az jó, hanem, hogy a másik jónak érezze. Ez meg attól függ, hogy hogy adod el."
A podcast második felében az élet különböző szakaszairól és a "20-40-60" szabályról beszélgetnek. Attila megosztja velünk, miért volt fontos számára 40 felett az időt a pénz elé helyezni, és hogyan vált tudatosan jelen lévő apává. A beszélgetés végén pedig egy olyan ember képe rajzolódik ki előttünk, aki nem fél a konfliktusoktól, mer érzelmes lenni, és minden nap tudatosan keresi a boldogság apró pillanatait – legyen szó egy cabrio autózásról vagy egy jó vacsoráról.
"Amiben hiszek, az az önszugresszió. Szóval én elkezdtem magamat szugerálni. Én elkezdtem magamat bedumálni magamnak, hogy én jóképű gyerek vagyok. És hogyha ezt sokáig dumálod magadnak, akkor ezt elhiszed, és abban a percben a világ tényleg jóképűnek fog látni."
Nézd meg ezt az adást, ha szeretnél tanulni a magabiztosságról, a döntéshozatal egyszerűsítéséről, és arról, hogyan lehetsz végre te is jól a saját bőrödben!

Vajon hova tűnt a "kiabálós Csernus"? És miért dönt úgy az ország egyik legismertebb pszichiátere, hogy a csúcson hagyja abba a praxist, hogy inkább kávét főzzön és vendéglátózzon vidéken? A Kösz, Jól Vagyok podcast legújabb epizódjában Krizsó Szilvia vendége Dr. Csernus Imre, aki a tőle megszokott kíméletlen őszinteséggel – de talán a szokottnál is több derűvel – mesél a váltás lélektanáról, az egó elengedéséről és arról, miért életveszélyes szó a "kicsit".

A beszélgetés egyik központi témája a bátorság és a gyávaság közötti vékony határvonal. Csernus doki rávilágít arra, hogyan csapjuk be magunkat nap mint nap olyan kifejezésekkel, hogy "kicsit vagyok csak rosszul" vagy "kicsit nem működik a kapcsolat". Pedig a diagnózis kegyetlenül egyszerű: vagy van valami, vagy nincs. A langyos vízben ücsörgés és a hamis biztonságérzet az, ami valójában megöli a lelket és kiégéshez vezet.

"A kicsit szó használata... Miért használjuk ezt a kicsit szót? Én ezért nem használom, hogy kicsit. Mert hogyha én belemegyek, én bele fogok menni. Ha őszinte leszek, nem lehet kicsit őszintének lenni, nem lehet kicsit bátornak lenni."

De szó esik arról is, hogyan élte meg ő maga a váltást. Hogyan ismerte fel, hogy a szakmai sikerek ellenére csak ül egy székben, és rutinból dolgozik? A felismerés, hogy az ember "pótolható", sokaknak ijesztő, Csernusnak viszont felszabadító volt. Ez a szabadság tette lehetővé, hogy a Bükkben, Noszvajon kezdjen új életet, ahol a Csendülőben már nem a páciensek, hanem a vendégek és a saját csapata tölti ki a mindennapjait.

"Ha nem mondod ki az önismeret során, hogy rajtad múlik a gyávaságod, vagy a bátorságod, akkor görcsösen elkezdesz racionalizálni, és megmagyarázni magadnak, hogy miért kell abban maradni."

Az adásból kiderül az is, miért fontos tisztázni, hogy "ki a főnök" otthon, és hogyan hat a magánéleti hazugság a szakmai teljesítményünkre. Krizsó Szilvia és Csernus Imre dinamikája pedig garantálja, hogy egyetlen percig sem fogsz unatkozni – a spontán kiszólások és a stúdióból való "kibeszélések" teszik igazán emberivé ezt a találkozást. Ahogy Csernus fogalmaz a bagatellizálásról:

"Milyen az, amikor valaki egy kicsit szaros? [...] Kb. egy 3 mm-es szart darabkát, hogyha a feneket behagynál, és a meleg hatására rájönnél arra, hogy 5 perc múlva az kurva büdös lesz."

Tartsatok velünk egy mély, elgondolkodtató, mégis szórakoztató utazásra az önismeret rögös útján!

Hányszor mondjuk ki egy nap, hogy "Kösz, jól vagyok", miközben belül szétfeszít a feszültség, a megfelelési kényszer vagy a félelem? Ebben az epizódban nem a felszínt kapargatjuk. Vendégünkkel, aki kendőzetlen őszinteséggel beszél a Noszvajon újrakezdett életéről, a stroke utáni felismerésekről és a valódi önbizalom természetéről, mélyre ásunk az emberi lélek működésében.
A beszélgetés egyik központi témája az önbecsülés és a sikerélmények kapcsolata. Sokan azt hiszik, az önbizalom egy állandó állapot, amit ha egyszer megszereztünk, örökre a miénk marad. A valóság azonban sokkal nyersebb: az önbizalomért minden egyes nap meg kell küzdeni, pont úgy, ahogy a jóllakottság érzése is elmúlik másnapra. Ha nem oldjuk meg a napi konfliktusainkat – legyen szó párkapcsolatról, szülőkről vagy munkahelyről –, az önbizalmunk éhezni fog.
Különösen izgalmas rész, amikor a generációs traumákról és a szülő-gyerek viszonyról beszélgetünk. Hogyan engedjük el a gyermekünket külföldre anélkül, hogy az önsajnálatba menekülnénk? Miért "kasztrálják" magukat a férfiak a párkapcsolatokban a béke kedvéért, és miért vezet ez a kapcsolat halálához? A beszélgetés rávilágít arra, hogy a kényelmes hazugságok helyett a fájdalmas igazságok kimondása az egyetlen út a valódi lelki békéhez és a nyugodt alváshoz.

"Az önbizalom az egy olyan állandóan dinamikusan változó állapot, hogy az a sikerélményekből táplálkozik. [...] A múltból nem lehet táplálkozni."

Szó esik a félelmek kezeléséről is egy nagyon gyakorlatias módszerrel: a félelmek rangsorolásával. Miért bukunk el, ha rögtön a legnagyobb félelmünkkel (például az anyánkkal való konfrontációval) kezdjük? A tudatos élet nem egyenlő a gondtalansággal, hanem a bátorsággal, hogy szembenézzünk a "mi lett volna, ha" illúziójával és a jelenben hozzunk felelős döntéseket.

"Az önbizalommal bíró ember nem a világtól várja a megoldást, hanem saját magától. Mert a legvégén nem a világgal van elszámolnivalód, hanem saját magaddal."

Végül pedig, de nem utolsósorban, beszélünk az idő múlásáról, a 60. életév közeledtéről és arról, hogy a vitalitás nem kor kérdése, hanem döntés. Döntés arról, hogy beengedjük-e a haragot az életünkbe, vagy képesek vagyunk a valódi elfogadásra.

"A bátorság az mindig összekapcsolódik a hittel. [...] Nem vagy bátor? Akkor hogyan hiszik el a környezeted, hogy te hiszel?"

Tarts velünk ebben a felkavaró, mégis felemelő beszélgetésben, és nézz szembe azzal, amit eddig a szőnyeg alá söpörtél!

Hányszor vágjuk rá automatikusan a kérdésre, hogy "Hogy vagy?", azt, hogy "Kösz, jól", miközben belül épp darabjaira hullunk szét? A Kösz, jól vagyok Podcast legelső epizódjában Krizsó Szilvia ledobja az álarcot, és egy brutálisan őszinte önismereti utazásra hív. Ez nem egy szokványos beszélgetés, hanem egy tükör, amibe talán te sem mertél eddig belenézni.

Ebben a bemutatkozó adásban Szilvia nem vendéget faggat, hanem saját, több mint 20.000 napos küzdelmét osztja meg az önértékelési zavarokkal és a megfelelési kényszerrel. Vajon lehetséges, hogy valaki, akit az ország egyik legsikeresebb televíziósának tartanak, belül úgy érzi, semmit sem ér? A válasz megdöbbentő, és rávilágít arra, hogyan szabotáljuk saját boldogságunkat a "belső kritikusunk" hangosbemondójával.

Az epizódban egy konkrét, bárki által elvégezhető gyakorlatot is kapsz, amely segít felismerni, mennyire kegyetlenül bánunk önmagunkkal. Szilvia elmeséli londoni élményét Anthony Robbins kurzusáról, ahol a parázson járásnál is nehezebb feladatot kapott: a szembenézést önmagával. Szó esik a Mark Manson-féle "leszarom" filozófiáról, és arról, hogyan különböztessük meg a valódi vágyainkat a társadalom által ránk erőltetett "siker-definícióktól".

„A kis hitűségünkből táplálkozó belső hangunk sokkal erősebb, és sokkal hangosabb annál a hangnál, ami azt mondja, hogy meg tudod csinálni. És mivel hangosabb, az elménk ezt jobban hallja.”

Ez az adás neked szól, ha te is küzdesz az imposztor szindrómával, ha hajlamos vagy felnagyítani a hibáidat, miközben az erényeidet észre sem veszed. Itt az idő, hogy új nyelvet tanulj: az "őzés" nyelvét – őszinteség, önismeret, önelfogadás.

„Az emberek nem azt csinálják meg, amit meg tudnának, hanem csak azt, amiről elhiszik, hogy képesek rá.”

Tarts velünk, és kezdjük el együtt átírni a fejedben futó negatív programokat. Mert a cél nem a tökéletesség, hanem az, hogy amikor legközelebb megkérdezik, hogy vagy, őszintén mondhasd: Kösz, jól vagyok – és tényleg úgy is érezd.

„A magánéletemben, a különböző szerepeimben, ki tudom és merem mondani, hogy jó vagyok. Szakmailag viszont sokszor küzdök önértékelési problémákkal. Hiába kapok a külvilágtól megerősítéseket.”