Milyen az, ha valaki anélkül olvas és ír, hogy látna? Ha a művészetterápiákra, különösen, ha az irodalomterápiára gondolunk, valószínűleg nehezen képzeljük el, hogy olyasvalaki vegyen részt benne, aki nem vagy csak alig lát. A látásvesztés egy komplex bio-pszicho-szociális történés, amely a teljes személyiségre és az életvezetés minden területére kihat. Az érintett személyeknek a veszteségélmény okozta gyászfolyamat mellett az önmagukról alkotott képük, szerepeik, identitásuk, valamint az élet értelmességébe vetett hitük is megkérdőjeleződhet. Ezért hasznos lehet számukra egy olyan verbális módszer, amely alkalmas arra, hogy számot vessenek helyzetükkel, és tudatosabban viszonyuljanak létezésük adottságaihoz. Pszichológiai szempontból az egzisztenciális jelenségek egyetemesek, de gyakran csak valamilyen kényszerítő körülmény, határhelyzet következtében kerülnek a felszínre. A látássérülés értelmezhető úgy mint határhelyzet, amely mozgósíthatja az olyan létkérdésekkel való foglalkozást is, mint a halálszorongás, a szabadság, az elszigeteltség és az értelemkeresés.
Burka Janka pszichológus-irodalomterapeutával arról beszélgetünk, hogy mindez hogyan jelenik meg egy irodalomterápiás csoportfolyamatban, miként működik a képzelet, illetve mennyire és hogyan kell megváltoztatni a módszer alkalmazását ennél a célcsoportnál.
Kép: Shutterstock
01. Bérurier Noir - Porcherie (kezdődött: 00:00:03)
02. Nazar Kozhukhar, Alexei Aigui, Yaroslav Kovalev, Mikhail Dubov, Ensemble 4'33'' - Equus I (kezdődött: 00:01:23)
03. Plaid - craft nine (kezdődött: 00:29:44)
04. Plaid - Hawkmoth (kezdődött: 00:59:25)