Mai Ige

Lelked horgonyai (2) - - szeptember 15. hétfő


Listen Later

„Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod.” (Apostolok cselekedetei 27:24)
A második horgony Isten terve és célja. A válságos időkben bevethető második horgonyt az ApCsel 27:24-ben találjuk, ahol Pál Isten angyalát idézi: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.” Más szóval: „Célom van azzal, hogy ott vagy ezen a hajón, és az életedre vonatkozó örökkévaló tervem hatalmasabb, mint ez az átmeneti vihar.”
Rájöttél már, hogy veled mi a célja Istennek? Nem véletlenül vagy itt a földön; Istennek konkrét terve van rád nézve. A vihar, amelybe kerültél, átmeneti nehézség csupán. Isten veled kapcsolatos tervén semmi sem változtathat – kivéve, ha úgy döntesz, hogy nem engedelmeskedsz neki. Mert igen, erre is lehetőséged van. Ám ha hajlandó vagy megtenni az Úr akaratát, akkor a Biblia tanítása szerint rajtad kívül senki és semmi nem változtathatja meg Isten tervét és célját az életeddel.
„Neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón” – mondta Isten Pálnak. Neked is ugyanilyen bizonyosággal ígéri, hogy átsegít ezen a mostani viharon. Ha az Istentől kapott célra összpontosítasz, ő erőt ad a problémáid legyőzéséhez. Ezért írta Pál a következőket: „Egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Filippi 3:14).
Üzenet a Mai Ige csapatától:
Hűség = Sokszorozódás = Jutalom?
Ha téged is érdekel, hogyan sokszorozza meg Isten a kis adományokat a missziónkban, olvasd el legújabb rövid üzenetünket itt ➔ www.maiige.hu/husegjutalma
👉 Csatlakozz a rendszeres adományozóinkhoz! Lépj ki a vízre!
Íme, egy ötlet, ami segít, hogy ne keveredj adósságba. Kattints és olvasd tovább a „Gazdálkodj okosan!" sorozat 15. részét!
Adományozás

Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.
...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Mai IgeBy Mai Ige