LEAK.

Mekkorát lépett vissza az Arsenal? l Premier Leak S05E37


Listen Later

Mikel Arteta Arsenalja újabb szezont zárt trófea nélkül, ráadásul az elmúlt évek fokozatos fejlődése után idén visszaesett a csapat. A kérdés az, hogy mekkorát? És hova tovább?

A mikrofonokat és podcast keverőnket a Relacart és az AV365.hu biztosította.

A Tourette-ben: Marinakis dühkitörését próbálja rejtegetni a Nottingham, Amorim már megint távozni akar a Unitedtől, Szalah pedig tényleg utálta Manét.

Témák:

📌 Mikel Arteta úgy gondolja, hogy ebben a szezonban az Arsenal volt a legjobb csapat a Bajnokok Ligájában, a döntőt mégsem ők, hanem a Paris Saint-Germain fogja játszani az Interrel. A bajnokságban pedig hiába sikerült a hétvégén kétgólos hátrányból is felállni a Liverpool ellen, a pontkülönbség a bajnok és az Ágyúsok között így is óriási, ráadásul az utolsó fordulók előtt még bőven kell hátrafelé is nézegetni. Az már biztos, hogy az Arsenal jóval kevesebb ponttal zárja a szezont, mint az előző két idényben, de összességében mekkora visszalépést jelent ez az idény? Mi az, amiben fejlődnie kell a csapatnak, és kell-e változtatnia a játékról alkotott felfogásán Artetának ahhoz, hogy végre a trófeák is megérkezzenek Észak-Londonba?

📌A hétvége legfontosabb meccse nem a Liverpool - Arsenal, hanem sokkal inkább a Newcastle - Chelsea volt. A győztes Newcastle óriási lépést tett afelé, hogy egy év kihagyás után visszatérjen a Bajnokok Ligájába, míg Enzo Marescáék már nem nagyon hibázhatnak az utolsó két mérkőzésen. A meccs kezdeti képén Eddie Howe csapatának agresszív letámadásával egyáltalán nem lepődtünk meg, de milyen váratlan húzott a Szarkák edzője? Melyik csapatot befolyásolta pozitívan, vagy éppen negatívan Nicolas Jackson butácska kiállítása, és milyen megoldásokat próbált találni ebben a helyzetben a két vezetőedző?

📌 Két újonc, pontosabban visszatérő kiléte már biztos a Premier League 2025/26-os szezonjára. A Leeds United és a Burnley egyaránt 100-100 pontot szerezve jutott fel automatikusan az első osztályba. Daniel Farke és Scott Parker személyében mindkét csapatot olyan edzők vezeti, akiknek már bőven van rutinjuk abban, hogy miként kell kiharcolni az élvonalbeli tagságot, de a Premier League-ben már nem sok sikerélmény adatott meg nekik. Hogyan és milyen játékkal sikerült kiharcolni a feljutást, és ez alapján van esélye a bentmaradásra a Leedsnek és a Burnleynek, vagy ők is egyből repülnek vissza a Champóba?

🔗 Felületek, ahol követheted a műsort: 

WEBOLDALUNK: https://premierleak.hu/ 
TWITTER: https://x.com/leak_podcast
FACEBOOK: https://www.facebook.com/leakpodcast/
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/leak_podcast/
TIKTOK: https://www.tiktok.com/@leak_podcast

🙋‍♂️ És a szereplőket: 

PEET: https://www.facebook.com/peetknows
MÁRK: https://www.facebook.com/profile.php?id=100086515513098
BENCE: https://www.facebook.com/cinikusfuz/

#football #premierleague #england #arsenall #arteta #manchesterunited #amorim  #salah #mane #szponzorálttartalom

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

LEAK.By Szabó Peet, Soós Márk, Vályi Bence Zoltán

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

1 ratings


More shows like LEAK.

View all
Teljes Terjedelem by Bognár Domokos, Baumstark Tibor

Teljes Terjedelem

1 Listeners

TheVR Happy Hour by WeAreTheVR

TheVR Happy Hour

12 Listeners

Sport TV podcast by Sport TV

Sport TV podcast

6 Listeners

Tribün by Takács Áron, Réthelyi Balázs

Tribün

0 Listeners

Ziccer - 24.hu by 24.hu

Ziccer - 24.hu

1 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

8 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

6 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

24 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

13 Listeners

444 by 444

444

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

4 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

2 Listeners

NEM FUTBALL, CALCIO! by Mártha Bence és Baumstark Tibor

NEM FUTBALL, CALCIO!

0 Listeners

Portfolio Checklist by Portfolio

Portfolio Checklist

4 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners