Európa Pont

Mi fán terem a fánk-közgazdaságtan?


Listen Later

A fánk-közgazdaságtan, a Doughnut Economics modellje Kate Raworthtől, az Oxfordi Egyetem közgazdászától származik. A holisztikus modell szerint a társadalom, a természeti környezet és a gazdaság egymásra van utalva, és erről nem választható le a piac mint külön entitás sem. Nem csak növekedésközpontú, hanem nagy hangsúlyt fektet a környezet védelmére és a társadalmi értékekre, emberközpontúságra is. A modell alapkoncepciója az, hogy az emberi szükségleteket egy sávban – a fánkon belül – kell kielégíteni: a minimuma a méltányos élethez elengedhetetlen társadalmi alap, ökológiai plafonja pedig a bolygó erőforrásai által definiált planetáris határ A modellt már a gyakorlatban is próbálják alkalmazni, Amszterdam például bejelentette, hogy a Covid-19 járvány utáni helyreállítási terve ezen alapul.

McMenemy Márk beszélgetőtársai:

Gulácsi Erika, Szalatnak polgármestere állattenyésztő mérnökként, majd vidékfejlesztő agrármérnökként diplomázott, aki küldetésének érzi a szegény családok felkarolását. 

Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója munkáját nem csak alapossággal és szakértelemmel közelíti meg, de azzal a lelkesedéssel és nyitottsággal is, mely a zene erejének továbbadásához elengedhetetlen. 

Varga-Baráth Barbara vezetése alatt a Green Fox több mint 700 embernek segített elindítani programozói karrierjét. Emellett társalapítója egy új közösségnek is: a ShareIT Lab célja a nők pályakezdésének és karrierváltásának előmozdítása az IT területen. 

Frisch Ádám tanácsadó, startupper, volt vállalati bankár, jelenleg a KPMG menedzsere. A pénzügyi szektor szakértője, tudását előszeretettel bővíti és osztja meg szakmájában. A gazdaság elméleti megközelítései és az ügyfélélményre vonatkoztatott gyakorlatok egyaránt foglalkoztatják. 

A fánk-közgazdaságtanról részletesebben lásd az Európa Pont infografikás blogposztját.

Az Európa Pont összes podcast-epizódja: https://europapont.simplecast.com/ 

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Európa PontBy Európa Pont, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete