Miért utálunk annyira segítséget kérni?

Hát azért, mert nehéz.

És mert sok esetben rendkívül szar érzéseket hoz fel bennünk.

Kicsi leszel. Ügyetlen, elesett, kiszolgáltatott, sebezhető.

Ráadásul épp ezek miatt sokszor meg is várjuk, amíg már sokkal nagyobb a baj: így még kiszolgáltatottabb pozícióba kerülünk a segítségnyújtónkkal szemben.

És persze előfordul, hogy nem jól sül el. Ettől kezdve borítékolható, hogy legközelebb még nehezebben szánjuk rá magunkat, hogy kinyúljunk a segítségért.

De muszáj ennek így történnie?

Vagy lehet segítséget kérni és elfogadni úgy is, hogy az ember közben mindvégig a saját erejének, kompetenciájának birtokában és tudatában van, és nem kerül alárendelt helyzetbe a segítőjével szemben?

Sőt - lehet-e, a segítségkérés éppen az erő és bátorság jele, semmint a gyengeségé?

Most már tudom, hogy igen, és ebben a videóban igyekszem megmutatni, hogy hogyan.