Sonline Podcast

Molnár Gábor: Nem lehet mindenki mellé rendőrt állítani, de úgy kell érezniük, ott van


Listen Later

Ha az a szó jut eszünkbe, hogy közbiztonság, akkor a legtöbbünkben azonnal felmerül, hogy ennek biztosítása bizony a rendőrök feladata. Pedig a somogyiak biztonságérzetének megteremtése nem csupán a rendőrökön múlik. Ez közös ügyünk és vállalásunk, melyért együtt kell tennünk.

 

Erről, és somogyi közbiztonság folyamatos javulásáról is beszélgetünk mai vendégünkkel Molnár Gáborral, a Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság főkapitányával. A dandártábornok közel öt éve vezeti a megyei kapitányságot. Az ő és kollégái munkáját folyamatosan javuló eredmények igazolják, legyen szó akár Somogy, akár annak kiemelt részéről, a Balaton partról.

 

Molnár Gábor önéletrajza szerint végigjárta a ranglétrát. Folyamatosan képezte magát, Tolna megyében osztályvezető volt éveken át, majd főkapitány helyettes lett. Somogyba 2017-ben érkezett, ahol előbb megbízott, majd kinevezett vezetőként felel nap mint nap biztonságunkért.

 

Mai műsorunkban Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője beszélget a főkapitánnyal közbiztonságról, áldozatvállalásról, a rendőri felelősségről. De olyan aktuális intézkedéseket is szívesen elemeznek, mint amilyen az elhíresült balatonszemesi igazoltatás, mikor egy magát nem személynek, hanem embernek valló sofőr ellenállt a rendőri intézkedésnek.

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Sonline PodcastBy Laszlo Barkoczy