Napközben

Napközben

By Kossuth RádióSociety & Culture
Download on the App Store

Napközben episodes

  • Iskolai, irodai well-being

    Az iskolai vagy irodai well-being, magyarul jóllét azt az átfogó testi, lelki, érzelmi és társas állapotot jelenti, amely lehetővé teszi a diákok és pedagógusok, valamint az irodai dolgozók számára, hogy biztonságban érezzék magukat, fejlődjenek, kezeljék a stresszt, és kibontakoztassák a képességeiket. Hogyan varázsolhatjuk munkahelyünk környezetét motiváló, aktivizálóvá, különösen a szürke őszi napokban?

    Vendégek: Varsányi Brigitta enteriőrtervezőDénes Rajmund Roland a HumánCentrum cégvezetőjeMűsorvezető: Gécsek-Tóth EnikőSzerkesztő: Nagy Bálint

    22 min
  • Amikor a mesterséges intelligencia megtéveszti a vásárlót

    A mesterséges intelligencia egyre több helyen jelenik meg a kereskedelemben, ám a vásárló sokszor nem is tudja, hogy géppel beszél, vagy mesterségesen előállított tartalom alapján dönt. A fogyasztóvédők segítségével ezúttal konkrét, lehetőség szerint magyarországi példákon keresztül mutatjuk meg, milyen problémák adódhatnak ebből. Mit tehetünk, ha megtévesztettek bennünket, kihez fordulhatunk, és hogyan ismerhetjük fel időben a gyanús helyzeteket?

    Vendég: Dr. Kispál Edit, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének szóvivője

    Műsorvezető: Süveges Gergő

    Szerkesztő: Herczeg Tibor

    21 min
  • Betilthatják az Airbnb-t a budai Várban? – Mi lesz a lakáskiadással és a helyi gazdasággal?

    Szigorítaná az Airbnb-szabályozást az I. kerület, a budai Várban teljes tiltás jöhet. A fővárosban, kerületenként jelenleg eltérő a szabályozás. Hogyan hat egy ilyen tiltás a helyi gazdasági ökoszisztémára? És egyáltalán miért van rá szükség?

    Vendég: Schumiczky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnöke

    Műsorvezető: Dióssy KláriSzerkesztő: Gécsek-Tóth Enikő

    32 min
  • Online vásárlás – Minden, amit az EU-n kívüli rendelésről tudni kell

    Termékrendelés, unión kívülről, de mennyiért? Kényelmes volt, olcsó és sokan éltek is vele. Nyáron már változások történtek, november 1-jétől pedig újabb változások jönnek az Unión kívül érkező külföldi csomagok vámkezelésében. De mindez hogyan érintheti a vásárlásokat és mi történik akkor, ha az online rendeléskor nem azt küldik, vagy nem olyan minőségben, amit kifizettünk. Minden, amit az EU-n kívüli online rendelésről tudni kell.

    Vendég: Linczmayer Szilvia, a NAV szóvivője

    Telefonos megszólaló: dr. Inzelt Éva, a Budapesti Békéltető Testület elnöke  

    Műsorvezető: Balog Tamás

    Szerkesztő: Gergácz Anikó

    29 min
  • Hogyan dolgozzuk fel a feldolgozhatatlant?

    Mindenszentekkor és Halottak napján, egy kicsit talán mindannyian lelassulunk. Gyertyát gyújtunk, virágot viszünk a temetőbe, és gondolatban újra találkozunk azokkal, akik már nem lehetnek velünk. De ez az időszak nemcsak az emlékezésről, hanem a gyászról is szól. Arról a folyamatról, amelyet mindannyian másképp élünk meg. Van, aki könnyekkel, van, aki csenddel, és van, aki egy régi fényképet nézegetve vagy egy ismerős dallamot hallgatva idézi fel szeretteit. A lényeg, hogy meg tudjuk élni a gyászt. Hogy hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant, arról Nagy Zsolt pszichológussal, haladó Gyászfeldolgozás Módszertan Specialistával, és Paróczi Zsolt baptista lelkipásztorral beszélgettünk.

    Műsorvezető: Horváth Ágnes

    Szerkesztő: Nagy Bálint

    33 min
  • Hogyan taníthatjuk meg szülőként a gyermeket a pénz értékére?

    Hogyan taníthatjuk meg szülőként a gyermeket a pénz értékére, mikor csak annyit lát a kasszánál, hogy csippan a fizetésnél a telefon vagy bankkártya, és játék közben egy kattintás a fizetés? Honnan tudja a fiatal, hogy egy nagy családi vacsoráért, edzőcipőért vagy nyelvóráért hány órát kell dolgozni? Tudnak-e takarékoskodni a mai fiatalok? Melyek a legjobb gyerek-bankkártyák és zsebpénz-appok? Az OTP Fáy András Alapítvány 1992 óta fejleszti az általános és középiskolás diákok, valamint a fiatalok pénzügyi, gazdasági és gazdálkodási ismereteit, olyan témákat dolgoznak fel interaktív órákon, mint a személyes pénzügyek tervezése, a tudatos vásárlás, a befektetések alapfoka, a hitelek, az öngondoskodás és a jövőtervezés. Hogy hogyan is zajlik egy-egy ilyen foglalkozás?

    Vendégek: Csejtei Ildikó, Fáy András Alapítvány ügyvezetője és Patyus Viktor, senior tréner

    Műsorvezető: Gécsek-Tóth Enikő

    Szerkesztő: Horváth Ágnes

    23 min
  • Stroke – az első tünetektől a rehabilitációig

    Magyarországon a stroke az egyik vezető halálok és a tartós rokkantság leggyakoribb forrása, amely évente 40–50 ezer embert érint. A felépülés esélyeit a tünetek azonnali felismerése és a gyors orvosi ellátás mellett a szakszerűen felépített rehabilitáció határozza meg. Milyen tünetek lehetnek figyelmeztetőek? Hogyan segít a rehabilitáció? Minden perc számít. A stroke betegségben szenvedők legfőbb mottója ez, hiszen a felépüléshez , sőt az élet megmentéséhez minden percre szükségük van az orvosoknak. Mészáros Gábor 42 évesen a tünetek megjelenésétől számított harmadik napon került orvoshoz. Nagy szerencséje volt. Esetét Nagy Margitnak mesélte el.

    Vendégek: Dr. Bereczki Dániel neurológus, pszichiáter és klinikai farmakológus szakorvos, illetve Koplányi Bence gyógytornász-fizioterapeuta

    Műsorvezető: Gécsek-Tóth Enikő

    Szerkesztő: Horváth Ágnes

    23 min
  • Már többen, de még mindig kevesen gondolkodnak előre a nyugdíj környéki bevételeikről

    Egy kétgyermekes családnak, egy nyugdíj előtt álló ötvenöt évesnek és egy már nyugdíjas embernek egészen más pénzügyi kockázatokra kell felkészülnie. A kockázati életbiztosítás, a megtakarítási elemet is tartalmazó életbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás nem felcserélhető megoldások: máskor, más feltételekkel és más költségek mellett lehetnek hasznosak. Vendégeinkkel ezért előbb a fogalmakat tisztázzuk, majd konkrét döntési helyzeteken keresztül a biztosítási összegekről, az adókedvezményről, a szerződések korlátairól és a felmondás következményeiről beszélünk. Azt is megkérdezzük, mikor érdemes inkább tartalékot képezni vagy más megtakarítási formát választani.

    Vendégek:

    Jeney Attila, a MABISZ kommunikációs vezetője

    Schaub Erika, a MABISZ Életbiztosítási Tagozatának elnökhelyettese

    Műsorvezető: Süveges Gergő

    Szerkesztő: Herczeg Tibor

    27 min
  • Hazai turisztikai ajánlatok, tippek hosszú hétvégékre Kiss Róbert Richárdtól

    Ha csak egyetlen szabad napunk van, más úti célt érdemes választani, mint amikor három napra indulunk el a családdal. Kiss Róbert Richárdtól ezért ezúttal nem általános turisztikai tanácsokat, hanem minél több konkrét, kevésbé ismert helyszínt és jól kombinálható programot kérünk. Szó lesz arról is, melyik útvonal lehet izgalmas a felfedezni szerető gyerekeknek, hová érdemes menni rossz időben, és mikor érdemes akár a közeli határon is átlépni egy látnivalóért. A hallgatók egy- és háromnapos kirándulási ötleteket is gyűjthetnek.

    Műsorvezető: Süveges Gergő

    Szerkesztő: Herczeg Tibor

    26 min
  • A mesterséges intelligencia hatása a fiatalok mentális fejlődésére

    A mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése egy újabb digitális függőség lehetőségét vetíti előre, amely alapvetően formálhatja át a fiatalok  mindennapjait, tanulását és szociális kapcsolatait. Csak néhány kutatás: 2024-ben a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság 13-16 éves fiatalokat vizsgált, akiknek 70-80%-a használta már legalább egyszer amesterséges intelligenciát. A Hedepy  és az Ipsos felmérésében a magyarok 42 százaléka fordult már valamilyen mesterségesintelligencia-alapú eszközhöz, érzelmi támogatásért vagy tanácsadásért. A Z generációs fiataloknak pedig 62 százaléka használja az AI-t lelki támaszként. De vajon káros-e mindez mentális egészségünkre és hogyan használhatjuk biztonságos keretek között?

    Vendégeink voltak:

    Sipka Bence pszichológus, ember-technológiakapcsolat szakértő, digitális függőség specialista

    Dr. Balázs Áron, „Sticky” tartalomgyártó, jogász

    28 min

About Napközben

From the publisher's feed

Legfontosabb hétköznapi ügyeink, kérdéseink megoldásra váró problémáink nyomába eredünk az egészségügy, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, az oktatás, az ellátórendszerek, a szolgáltatások és a…