Bama.hu

Öt nap alatt 490 kilométer, -8 és +36 fok között – elképesztő pécsi siker


Listen Later

„A futás nem csupán sport, hanem életforma” – vallja a pécsi terepfutó, aki épp most tért haza Arizonából, ahol extrém körülmények között, -8 és +36 Celsius-fok közötti hőmérsékleten teljesített 490 kilométert, mindössze öt nap alatt.

Újabb elképesztő kihíváson van túl Nedjalkov Balázs, pécsi terepfutó, aki az Arizona Monster 300 elnevezésű ultrafutó-versenyen a 283 induló közül a hetedik helyen ért célba. A mezőny az arizonai Superior városából rajtolt, hogy teljesítse a 304,4 mérföldes (megközelítőleg 490 kilométeres) távot, amely során 12 500 méter szintemelkedést kellett leküzdeniük, miközben a sivatagi éghajlat drasztikus hőingadozást tartogatott számukra.

A verseny teljesítésére 170 óra állt rendelkezésre, Nedjalkov azonban 101 óra 9 perc alatt futott célba – ami azt jelenti, hogy szinte alvás nélkül, folyamatos mozgásban haladt előre.

A pécsi sportoló nem először vállal extrém kihívást: tavaly szintén sikerrel teljesített egy 200 mérföldes amerikai ultrafutó-versenyt, korábban pedig 24 órán át futott a pécsi sípályán. Többször átszelte az Alpok hegyeit futva és kerékpárral is, sőt, egy alkalommal egyetlen éjszaka alatt tekert le Pécsről egészen a horvát tengerpartig.

A versenyt követően mindössze két nappal már újra edzésbe állt. „A futás számomra nem csak sport – ez az életem része, egy életforma” – mondta a verseny után Gungl Lászlónak adott interjújában.

 

 

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Bama.huBy bama.hu


More shows like Bama.hu

View all
Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

55 Listeners