Sign up to save your podcasts
Or
Share „Pakolj, jössz velünk a turnéra” - Devil's Trade
Share to email
Share to Facebook
Share to X
Share to email
Share to Facebook
Share to X
Or
„Pakolj, jössz velünk a turnéra” - Devil's Trade
A Devil’s Trade talán a legtöbbet turnézó magyar zenész manapság. Évi két 24-28 állomásos turné, nyáron sok fesztivál, és ezek 90%-a külföldön zajlik. És bár nagy ugrásnak tűnik a népzene után a metállal folytatni, mégsem az. Az első dal, amit hallottam Makó Dávidtól a MENT showcase fesztiválon, egy magyar népdal, amit akusztikus gitár kísér. Muzsikás pedig az egyik példaképe. Tehát a siker nyitja újra az egyediség.
Az egykori Stereochrist/HAW-frontember Makó szólókarrierében
egyesítette a metálszíntéren eltöltött idejének tapasztalatait, az
énekes-dalszerző hagyományt és a folkot. A magyar népdalkincs és az Appalache-hegység környéki blues ihletett ötvözetére (valamint a folyamatos nemzetközi turnékra) pedig az egyik legnagyobb európai metálkiadó is felfigyelt, így a The Devil’s Trade utolsó két lemeze a Season of Mistnél jelent meg.
Recorder
A ljubljanai MENT fesztivál és konferencia kiváló alkalmat adott, hogy találkozzunk és beszélgessünk Dáviddal, aki kétszer is fellépett – egy szóló akusztikus koncertet adott a magyar delegáció fogadásán és egy rendeset a nehéz zenei helyszínen.
Néhány részlet a beszélgetésből:
Magyarországon a valódi értelemben vett turnézás nem létezik.
Nagy Európa atlasszal a kesztyűtartóban kellett eljutni a foglaltházakba.
Egy híres angol-svéd zenekar előtt léptem fel. Ők megnézték a koncertemet, utána odajöttek és mondták: „Pakolj, jössz velünk tovább a turnéra”.
A turné harmadik napján felkeltem a nightliner buszon és küldtem munkahelyemnek emailt arról, hogy kilépek.
A doom, stoner, sludge metal szcénában szocializálódtam, ugyanakkor a Radiohead volt a kedvenc zenekarom. A szóló zenélés volt, amiben igazán ki tudtam teljesedni. Nem úgy játszom, ahogy a metálosok.
A késztetés, amivel a hozzám hasonló zenészek működnek – ha nem csinálnánk, ha nem állnánk ki a színpadra, nem írnánk zenénk, akkor nem tudnánk funkcionálni. Ezzel a mentális
állapottal a hátam mögött egy 3 hetes turné a világ legjobb dolga.
Persze rengeteg nehézséggel jár, de azok eltörpülnek ahhoz képest, amilyen pozitív hatásai vannak.
Az igazi turnézás olyan, mint ha három héten keresztül minden este a kedvenc játékoddal kellene játszanod a számítógépen.
Meg vagyok lőve, ha receptet kell mondanom a befutásra. Ha megnézzük, mennyit változott a zeneipar az elmúlt néhány évben, be kell vallanom, hogy nem értek ahhoz, ami most folyik.
A nemzetközi piac is nagyot változott, főleg az utazási költségek. A kapható gázsik az egyharmadát érik el annak, amit egy éve lehetett elkérni.
Nagyon sok minden történt egyszerre, amiből egy is elég lett volna. Kevesebbet keresel, abból kevesebb jut hozzád a KATA megszűnése miatt és minden megdrágult…
2004-ben amikor elindultunk turnézni, nem volt pénzünk. Amit elénk raktak a foglaltházban, annyi volt az étel. Amit nem ettünk meg, azt vittük magunkkal.
Nem lehet folyamatos turnézás mellett családot fenntartani. A 90-es években öngyilkos feleségek, meg minden volt körülöttünk.
Az volt az álmom, hogy eljussak a holland Roadburn fesztiválra, közönségként persze. Sikerült eljutnom oda fellépőként, ötször játszottam ott.
Ha engem valaki megkérdezné, meddig marad meg így az élőzenei ipar, azt mondom, hogy 4-5 év. Ha ez így megy
tovább, akkor csak a legnagyobb zenekarok fognak tudni kizárólag stadionos koncerteket adni, a zenélés meg visszakerül az eredeti formájába – az emberek a hozzájuk legközelebb állóknak zenélnek.”
A koncert előtt beszélgettünk Dáviddal a legendás Metelkova kulturális központban. A videóban láthatsz részleteket az előző napi akusztikus koncertjéről és a zenekari fellépésről, valamint egy klipjét.
Az interjú ITT megnézhető videó formátumban.
A podcast az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával készült.
View all episodes
By emilA Devil’s Trade talán a legtöbbet turnézó magyar zenész manapság. Évi két 24-28 állomásos turné, nyáron sok fesztivál, és ezek 90%-a külföldön zajlik. És bár nagy ugrásnak tűnik a népzene után a metállal folytatni, mégsem az. Az első dal, amit hallottam Makó Dávidtól a MENT showcase fesztiválon, egy magyar népdal, amit akusztikus gitár kísér. Muzsikás pedig az egyik példaképe. Tehát a siker nyitja újra az egyediség.
Az egykori Stereochrist/HAW-frontember Makó szólókarrierében
egyesítette a metálszíntéren eltöltött idejének tapasztalatait, az
énekes-dalszerző hagyományt és a folkot. A magyar népdalkincs és az Appalache-hegység környéki blues ihletett ötvözetére (valamint a folyamatos nemzetközi turnékra) pedig az egyik legnagyobb európai metálkiadó is felfigyelt, így a The Devil’s Trade utolsó két lemeze a Season of Mistnél jelent meg.
Recorder
A ljubljanai MENT fesztivál és konferencia kiváló alkalmat adott, hogy találkozzunk és beszélgessünk Dáviddal, aki kétszer is fellépett – egy szóló akusztikus koncertet adott a magyar delegáció fogadásán és egy rendeset a nehéz zenei helyszínen.
Néhány részlet a beszélgetésből:
Magyarországon a valódi értelemben vett turnézás nem létezik.
Nagy Európa atlasszal a kesztyűtartóban kellett eljutni a foglaltházakba.
Egy híres angol-svéd zenekar előtt léptem fel. Ők megnézték a koncertemet, utána odajöttek és mondták: „Pakolj, jössz velünk tovább a turnéra”.
A turné harmadik napján felkeltem a nightliner buszon és küldtem munkahelyemnek emailt arról, hogy kilépek.
A doom, stoner, sludge metal szcénában szocializálódtam, ugyanakkor a Radiohead volt a kedvenc zenekarom. A szóló zenélés volt, amiben igazán ki tudtam teljesedni. Nem úgy játszom, ahogy a metálosok.
A késztetés, amivel a hozzám hasonló zenészek működnek – ha nem csinálnánk, ha nem állnánk ki a színpadra, nem írnánk zenénk, akkor nem tudnánk funkcionálni. Ezzel a mentális
állapottal a hátam mögött egy 3 hetes turné a világ legjobb dolga.
Persze rengeteg nehézséggel jár, de azok eltörpülnek ahhoz képest, amilyen pozitív hatásai vannak.
Az igazi turnézás olyan, mint ha három héten keresztül minden este a kedvenc játékoddal kellene játszanod a számítógépen.
Meg vagyok lőve, ha receptet kell mondanom a befutásra. Ha megnézzük, mennyit változott a zeneipar az elmúlt néhány évben, be kell vallanom, hogy nem értek ahhoz, ami most folyik.
A nemzetközi piac is nagyot változott, főleg az utazási költségek. A kapható gázsik az egyharmadát érik el annak, amit egy éve lehetett elkérni.
Nagyon sok minden történt egyszerre, amiből egy is elég lett volna. Kevesebbet keresel, abból kevesebb jut hozzád a KATA megszűnése miatt és minden megdrágult…
2004-ben amikor elindultunk turnézni, nem volt pénzünk. Amit elénk raktak a foglaltházban, annyi volt az étel. Amit nem ettünk meg, azt vittük magunkkal.
Nem lehet folyamatos turnézás mellett családot fenntartani. A 90-es években öngyilkos feleségek, meg minden volt körülöttünk.
Az volt az álmom, hogy eljussak a holland Roadburn fesztiválra, közönségként persze. Sikerült eljutnom oda fellépőként, ötször játszottam ott.
Ha engem valaki megkérdezné, meddig marad meg így az élőzenei ipar, azt mondom, hogy 4-5 év. Ha ez így megy
tovább, akkor csak a legnagyobb zenekarok fognak tudni kizárólag stadionos koncerteket adni, a zenélés meg visszakerül az eredeti formájába – az emberek a hozzájuk legközelebb állóknak zenélnek.”
A koncert előtt beszélgettünk Dáviddal a legendás Metelkova kulturális központban. A videóban láthatsz részleteket az előző napi akusztikus koncertjéről és a zenekari fellépésről, valamint egy klipjét.
Az interjú ITT megnézhető videó formátumban.
A podcast az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával készült.