„Legyetek szilárdak, rendíthetetlenek.” (1Korinthus 15:58)
A kudarc nem azt jelenti, hogy sosem jársz majd sikerrel, hanem csak azt, hogy egy kissé talán több idődbe kerül majd. John Wayne-nek van egy nagyszerű mondata a Vonatrablók című filmben: „Életed hátralévő részét azzal fogod tölteni, hogy kiütnek, de te újra felállsz, úgyhogy jobb, ha elkezdesz hozzászokni.” Ez a siker: újra felállni minden kiütés után. Fogalmad sincs, milyen közel az elérni vágyott cél, de ha feladod, nem is fogod megtudni – és ráadásul, el sem éred soha.
Ben Stein amerikai író így fogalmazott: „Az emberi léleknek sosincs vége azzal, hogy legyőzik. Akkor van vége, amikor megadja magát.” A Time magazin olyanok körében végzett felmérést, akik valamikor elveszítették az állásukat. A várakozásokkal ellentében, miszerint mindnyájan csüggedtek és levertek lesznek, inkább nagyon is reziliensnek (lelkileg ellenállónak) bizonyultak. Kiderült, hogy azok, akik elveszítették az állásukat, majd újat találtak helyette, felkészültebben tudnak megbirkózni a nehézségekkel, mint azok, akik éveken át ugyanannál a cégnél dolgoznak, és sosem maradtak munka nélkül.
Ha volt már részed kudarcban, akkor valójában nagyobb esélyed van a sikerre, mint azoknak, akiknek még sosem. Ha újra meg újra elbuksz, de felállsz és tanulsz a kudarcokból, jellemesebbé, erősebbé, kitartóbbá, tapasztaltabbá és bölcsebbé válsz. Az ilyen tulajdonságokkal bíró emberek tartós sikerre képesek – szemben azokkal, akik számára túl korán és túl könnyen jött a siker. Amíg nem adod fel, addig jó helyzetben vagy. Az tehát hozzád ma Isten Igéje, hogy légy szilárd és rendíthetetlen!
„Bízom benned akkor is, ha nem értem.” – El tudod mondani ezt Istennek te is? Kattints és olvasd tovább „Kiút a sértődöttség csapdájából" sorozat 18. részét!
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.