Második adásával élőben jelentkezik a Resti, az új kedvenc vonatbüfétek!
Szerda reggeli adásunkban vendégfelügyeljük a hétfői Ingás vonatbaleset helyszínét.
Megismerkedhettek Áron aktuális hiperfixációjával, de itt lesz velünk Nagy Katica is, akivel játszani is fogunk, és jól kikérdezzük a színészlétről.
Vajon az adás végére Áron megszereti az asztrológiát?
Tartsatok velünk reggel 9-től, és derítsük ki
Az Inga és a Szélsőközép új, állandó reggeli műsorában megismerkedhettek új és már ismert arcainkkal: Czanka Mercivel, Szvoren Esztivel, Szemző Áronnal, Szalay Bencével és Kosztolnyik Tamással, akik ezúttal egy abszurd, politika helyett sokkal inkább művészi érzékről és kreativitásról szóló, de mégis közéleti műsorban szórakoztatnak minket.
Idén júniusban minden hétfőn, szerdán, pénteken, majd szeptembertől ugyanígy a Szélsőközép Podcast csatornáján."
Idén júniusban minden hétfőn, szerdán, pénteken, majd szeptembertől ugyanígy a Szélsőközép Podcast csatornáján.
Iratkozzatok fel a Szélsőközép YouTube-csatornájára, nyomjátok be a csengőt is, hogy ne maradjatok le az új műsorokról! Lájkoljatok, osszátok meg, és ha fontos nektek, amit csinálunk, támogassatok minket a Donably-oldalunkon – a támogatásotok segít, hogy még több tartalmat tudjunk nektek gyártani.
https://www.donably.com/szelsokozep
Szélsőközép
🔴 Youtube: / @szelsokozepprodukcio
🔵 Facebook: / szelsokozep
📸 Instagram: / szelsokozep
🎵 TikTok: / szelsokozepprodukcio
🎧 Spotify: https://open.spotify.com/show/3Z2juPGrm6ZWwo3dMShqAG
📬 Hírlevél: https://ingacafe.hu/hirlevel/