Történelem, csimpánz, isten

#1. Történelem, csimpánz, isten ars poetica


Listen Later

Az emberiség mítosza a csimpánznál kezdődik és az istenné válásnál lesz vége. Minden ami a kettő között van, pedig történelem. A podcast tematikája 3 szálon fog futni. Az első a világtörténelem lesz, ahol az első civilizáció kialakulásától, háborúkon, királyságokon keresztül haladok majd a XX. század végéig. A második a magyar történelem lesz, ahol az ezer éves Magyarország történetét fogom bemutatni, a Honfoglalás előtti időktől az 1989-es rendszerváltásig. A harmadik pedig a nagyívű történeti áttekintésektől különálló történelmi események, személyek, érdekesnek tartott témák feldolgozása lesz.

Instagram: https://www.instagram.com/djorewsulthan/

Az intro, outro kivitelezéséért és a podcast logójánák elkészítéséért hatalmas hálával tartozok Kéry-Kovács Péternek!

"Tetszettek volna podcastet csinálni!" mondta Antall József, a rendszerváltás után.

Megelégeltem a magyar közgondolkodás állapotát, belemenekültem a történelembe, és tetszettem podcastet csinálni! Hallgasd meg az első 3 részét a történelmi podcastemnek, majd Friderikusz Sándor podcastjének első 16 adását, és kérlek csak utána mondj véleményt!

Úgy fogok végigsöpörni a történelem lapjain, mint ahogy tette azt a Wermacht Európával pár évtizeddel ezelőtt. Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könyveket! Árpádék ugyan megálltak a Kárpát-medencében, de én nem fogok. Visszanyúlok a történelem előtti időkig, hogy megértsem közös történelmünk 6.000 évét és azt, hogy egyesek szerint miért kell a vérnek az ember testén kívűl folynia. Ki fogom bontani hogy hogyan sikerült Nagy Sándornak alkoholista létére meghódítania a fél világot, és hogy miért szerencsés Magyarország annak ellenére, hogy megannyi szörnyűség történt vele az ezer éve alatt.

"Amikor meghallom a Történelem, csimpánz, isten nevű podcastet, azonnal kibiztosítom a revolveremet!" Hermann Göring

"Ich bin ein Schimpanse!" John F. Kennedy

"A történelem ismétli önmagát. Először mint tragédia, azután mint podcast." Karl Marx

"Jöttem, láttam, meghallgattam…" Julius Caesar


Intro:

Winston Churchill: "Háborút viselünk egy szörnyűséges zsarnok ellen, akinek a bűneinél nincsenek sötétebbek az emberi bűnök történetében. Ez a vezérelvünk." 1940

Mahatma Gandhi: " Magamra úgy tekintek, mint egy katonára. A béke katonájára." 1931

Neil Armstrong: "Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek." 1969

Mahatma Gandhi: "A teljes függetlenség, amit akarunk." 1931

Adolf Hitler: "... népem, szavazzanak rám! Álljanak ki értem, ahogy én is kiálltam Önökért! 1935

Winston Churchill: "Ugyanazt mondom a Tisztelt Háznak is, amit a kormány új tagjainak: nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, könnyeket és verítéket." 1940

Harry S. Truman: " Nem sokkal ezelőtt egy amerikai repülőgép ledobott egy bombát Hiroshimára. Ez a bomba nagyobb erejű volt, mint 20.000 tonna TNT." 1945

Nagy Imre: " Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen." 1956

Ronald Reagan: "Gorbacsov úr, bontsa le ezt a --- falat!" 1987

Outro:

Harry S. Truman: " Több mint 2 milliárd dollárt költöttünk a történelem legnagyobb tudományos hazárdjátékára. És győztünk!" 1945

Joszif Sztálin: "...amikor a Szovjetunió legyőzte Németország és Japán fasiszta zsarnokságát..." 1952

Nagy Imre: "Csapataink harcban állnak!" 1956

Richard Nixon: " Le fogok mondani hatályos elnöki címemről holnap délben." 1973

Walter Cronkite: "Mit mond? Kis lépés egy embernek, de nem hallottam a második felét." 1969

Zene: Johann Sebastian Bach - Prelude and Fugue in C major, BWV 846

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

Történelem, csimpánz, istenBy Györe Zoltán

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

2 ratings


More shows like Történelem, csimpánz, isten

View all
HVG podcastok by HVG

HVG podcastok

11 Listeners

Az élet meg minden by Tóth Szabolcs Töhötöm

Az élet meg minden

43 Listeners

Képtelen Krónika by Grath, Mazur és Stöki

Képtelen Krónika

9 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

7 Listeners

HetiVálasz by Válasz Online

HetiVálasz

8 Listeners

Partizán by Partizán média

Partizán

20 Listeners

Hihetetlen Történelem Podcast by hihetetlentortenelem

Hihetetlen Történelem Podcast

14 Listeners

444 podcastek by 444

444 podcastek

22 Listeners

Pogi Podcast by Pogátsa Zoltán

Pogi Podcast

5 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

54 Listeners

BŰNtények Podcast by BŰNtények PODCAST

BŰNtények Podcast

3 Listeners

Háromharmad - 24.hu by 24.hu

Háromharmad - 24.hu

3 Listeners

Mindenségit! by Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Mindenségit!

3 Listeners

ITT ÉS AKKOR by Betone.hu

ITT ÉS AKKOR

3 Listeners

Hatalmas arcok by Betone.hu

Hatalmas arcok

1 Listeners