VersKaszt

1.8 A Dunánál


Listen Later

"Ezt a verset érzem leginkább sajátomnak. Ennek bizonyára oka, hogy az elmúlt majd 30 évben ezt mondtam a legtöbbet. Remélem a hallgatóságból azért többen így gondolják." B.F.

A Dunánál 1936 júniusában keletkezett. József Attila az illegális kommunista pártban egy ideig olyan közösségre talált, amelyhez eszmeileg közel állt.

Ezekben az években kiegyensúlyozottabbnak érezte magát, főleg amikor az 1936-ban induló Szép Szó című lap szerkesztői állást kínált a számára. A lapot Cserépfalvy Imre adta ki, aki nagy tisztelője volt József Attilának. A költő Ignotus Pállal együtt volt szerkesztő.

Indulása évében, 1936-ban a könyvhétre a Szép Szó külön számot jelentetett meg, amely egy tematikus szám, egy esszékötet volt Mai magyarok-régi magyarokról címen. Előszava József Attila A Dunánál című verse lett, tehát bevezetésként illesztették a verset a kötet elé. A megrendelés nyűg volt a költőnek, ugyanakkor örült, hogy verset kértek tőle.

A Dunánál allegórikus vers, az Eszméletkései párja. Ez is az eszmélés verse, a költő valóság lényeges jellemzőire döbben rá. Nagyobb ívű gondolati költeményt azóta se írtak a magyarság problémáiról.

http://blog.verselemzes.hu/jegyzet/jozsef-attila-a-dunanal-elemzes/

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila

Illusztráció: Fodor Katus

http://instagram.com/fodorkata_illustrations/

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

VersKasztBy Balogh Ferenc


More shows like VersKaszt

View all
Nyíregyházi Egyházmegye by Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

0 Listeners

Titoktündér mesék by Erika janko sujanszky

Titoktündér mesék

0 Listeners

Mese Neked by Szabad Krisztina

Mese Neked

0 Listeners