A szeptembervégi események igazolták a költőt. A nép, ismét a nép, a pesti nép váltotta tettre Petőfi eszméit. A feltámadott tenger árja kiűzte Jellačićot az országból. Az őszi győzelmek, a téli vereségek, majd a tavaszi diadalok történelmi levegőjében lesz Petőfi költészete a nemzet harci lelkiismerete, szabadságharcos lírája. Ennek a szakasznak költeményeiben érik teljessé Petőfiben a magyar szabadságharc poézise, az a felejthetetlen költőiség, amely máig körüllengi a nemzet tudatában 1848–49 emlékét. Írjon a költő a hősies apáról (A vén zászlótartó) vagy a harcok nehezét vállaló katonáról (Tiszteljétek a közkatonákat); írjon csatadalt, lelkesítőt, vérpezsdítőt (Csatadal; Csatában) vagy rázza meg a hadi kudarcokon elcsüggedőket (Vesztett csaták, csufos futások), 1848–49 teljes levegőjét érezzük verseiben. Nincs ebben a megejtő, poétikus szabadságharc-képben semmi érzelgős elem, semmi mesterkélt romantika. De benne van a szabadságháború pátosza: a magyar trikolór lobogása, de nem a paraszti kaszák és kapák villogása nélkül; benne van a nemzeti ügy történelmi atmoszférája, de nem hiányzik belőle a nemzetté válni akaró nép plebejus-méltósága. Jakobinus színezete van ennek a szabadságharc-poézisnek, s így az igazi: az Akasszátok föl a királyokat! forradalmi radikalizmusa éppúgy magyar és 48-as jelszó, mint az, hogy "Isten után legszebb és a legszentebb név | A honvéd-nevezet!" (A honvéd). A költemények éle most elsősorban "külső ellenünk" ellen fordul. A történelem követelését teljesíti a költő, amikor a szabadságharc és forradalom összefüggő nagy feladatának ekkor elsősorban szabadságharcos vonatkozásait hangsúlyozza (Élet vagy halál, Buda várán újra német zászló, A székelyek, Föl a szent háborúra!). Szeptember végéig belső politikai győzelmekre volt szükség ahhoz, hogy leverjék a külső ellenséget. Szeptember után a nemzet létkérdése az ország szíve ellen törő ellenség megsemmisítése volt. Nem ritka ennek a szakasznak költeményeiben a tudatosan népies-népszerűsítő hangütés (Péter bátya, A székelyekhez). Ezzel rokon jelenség Petőfi szabadságharcos lírájában a dalszerű kifejezés, a virtust-támasztó, mámorosító csatadal-típus. Petőfi teljesen magáévá éli a műfaj követelményeit. A tömör, frappáns kifejezés, a harc drámai nagyszerűségének rajza, a vezérmotívumot csengető refrén, a hatást fokozó forma úgy tüzesedik szenvedélyes lírává Petőfi csatadalaiban, hogy a költő szinte személyesen van jelen a csatatéren, s a dal a csata sodrában, az élmény melegében születik. A Csatában zárószakaszának közvetlen gesztusa fejezi ki a költő jelenlétét a harcmezőn.
