MÓKA Podcast

#268 Csongrádi Kata


Listen Later

Millió rózsaszál mögött kígyók és angyalok – Csongrádi Kata igaz története

Magyarok Óriási Kalandjai Amerikában Podcast ep. 268

„Mosolygok, mert élek" – mondja Csongrádi Kata, és ha valaki, ő tényleg tudja, mit jelent élni. Ötven év a színpadon, milliónyi rózsa, slágerek, amiket kívülről fújunk, és egy olyan életszeretet, amitől még a legfáradtabb lelkek is mosolyra derülnek.

A MÓKA Podcastban most vele beszélgetünk – nemcsak a legendás múltjáról, hanem a színfalak mögötti, eddig soha nem hallott történeteiről is.

✨ Elmeséli, milyen volt az első amerikai útja.

🇺🇸 Mesél a magyar közönség szeretetéről Amerikában.

☀️ Megtudjuk, hogyan marad ilyen pozitív és energikus minden helyzetben.

❤️ Beszélünk férjéről, a legendás S. Nagy Istvánról, akinek emlékét a mai napig aktívan ápolja.

🎭 És persze végigvesszük vele az 50 év színházi és zenei karrier legnagyobb pillanatait.

És akkor jön a feketeleves:

🐍 Állítólag egy féltékeny kolléganő kígyómérget tett a teájába.

🎤 Egy másik alkalommal egy hatalmas hangfal majdnem agyonütötte a színpadon.

Ezekről eddig keveset mesélt, most viszont a MÓKÁ-ban megosztja, mi történt valójában…

🎧 Ha kíváncsi vagy egy évtizedeken átívelő karrier titkaira, ha érdekelnek az ismeretlen kulisszatitkok, vagy ha csak szeretnél egy jó hangulatú, inspiráló beszélgetést hallani – akkor ezt az epizódot neked találtuk ki.

[YouTube](https://bit.ly/MOKAPodcatsSign)

[Apple Podcast](https://bit.ly/moka2021)

[Spotify](https://bit.ly/mokapodcast)

[Google Podcast](https://bit.ly/MokaGoogle)

[Deezer](https://bit.ly/MokaDeezer)

[LibSyn](https://bit.ly/MokaLibsyn)

[Facebook](https://bit.ly/MokaFB)

#CsongrádiKata #SNGyIstván #MÓKAPodcast #AmerikaiMagyarok #MillióRózsaszál #NeAddFel #Kígyóméreg #SzínpadiBaleset #PozitívÉletszemlélet #Kulisszatitkok #MagyarSlágerek #Életigenlés #HungarianIcons #MagyarPodcast #MűvészetÉsÉlet

...more
View all episodesView all episodes
Download on the App Store

MÓKA PodcastBy Magyarok Óriási Kalandjai Amerikában

  • 5
  • 5
  • 5
  • 5
  • 5

5

55 ratings


More shows like MÓKA Podcast

View all
Totalcar Égéstér: Podcast autókról by Totalcar

Totalcar Égéstér: Podcast autókról

41 Listeners

Balázsék by Balázsék

Balázsék

52 Listeners

Az Utazási Podcast by Mátai András

Az Utazási Podcast

7 Listeners

Szürke Zóna Podcast by Dani, Rezső

Szürke Zóna Podcast

2 Listeners

Friderikusz Podcast by Friderikusz Sándor

Friderikusz Podcast

57 Listeners